1990 végén, amikor a Republic beült az LGM Stúdióba, hogy rögzítse első albumát, a magyar popban épp a szintetizátorok, a fényes, simára csiszolt hangzások voltak divatban (Első Emelet, Exotic, Bonanza Banzai). Minden zenekar igyekezett minél teltebb, minél „modernebb” hangot elérni. Cipőék pedig azt mondták: nem. Mi másképp csináljuk.
Az Indul a mandula!!! hangszerelése szándékosan puritán. Nincs rajta szintetizátor – egyáltalán. Gitár, basszus, dob. Ennyi. És ez 1991-ben, amikor minden lemezen ott virított valami keyboard-réteg vagy elektronikus effekt, egészen különleges döntés volt. De pontosan ez lett az album egyik legfontosabb üzenete: a Republic nem akart versenyezni a nagy produkciókkal, nem akart „modernnek” tűnni. Ehelyett úgy szól, mintha egy koncerten lennél, élőben.
A dalok szerkezete is ezt támasztja alá. Egyszerűek, de nem egyszerűek túlzottan – gyors tempók, könnyen megjegyezhető refrének, zaklatott, indulós ritmusok. Az albumon hallható minden dal olyan, mintha valaki pont most írta volna, pont most próbálta volna ki – nincs bennük megfontolt stúdiómunka, nincs túlgondolt rétegezés. Ami van, az a nyers energiája annak, amikor öt fiatal zenész leül, bekapcsolják a mikrofonokat, és elkezdenek játszani.
Környei Attila volt a zenei rendező, Siklós György és Koszta János a hangmérnökök – de a stúdiómunka nem arról szólt, hogy építsenek valamit, amit aztán hónapokig csiszolgatnak. A koncepció épp az ellenkezője volt: engedjék lélegezni a zenét. A felvételeken hallani, ahogy a gitár nem tökéletesen tiszta, ahogy a dob időnként „lazán” jön be, ahogy Cipő hangjában ott van a kisvárdai utca és a vidéki kisvárosok érzetesége.
És a szövegek? A témák hétköznapiak: szerelem, csalódás, kilátástalanság, humor, irónia. A rendszerváltás utáni Magyarország apró ellentmondásai, az átlagember vágyai és problémái. Olyan dolgok, amiket mindenki értett, mert mindenki élt benne.
„A szövegek sosem akartak művészkedők lenni, inkább hétköznapiak, rövidek, felejthetőek” – mondta később Cipő. „De ha valaki jobban figyel, azért talán elgondolkodhat rajtuk.”
A hangzásvilág visszaadja az élő zenekari dinamika spontaneitását. Sokszor úgy érzed, mintha egy próbán, vagy egy koncerten hallgatnád – vannak improvizatív, bátran laza pillanatok, amikor a zenekar nem fogja vissza magát.
A lemez hátoldalán szereplő hangszerlista számomra már gyerekként is külön univerzum volt. Nem csak azt írták oda, hogy „gitár” vagy „basszus” – hanem azt is, hogy melyik hangszer szól: Tóth Zoltán Höfner gitárja és Hammond orgonája, Bali Imre Gibson Les Paul de Luxe-ja, Boros Csaba Ibanez MC 940 fretless basszusa, Nagy László Attila Yahama dobszettje és Kiss Jenő-féle dobverői. Akkor még nem is igazán értettem, mit jelentenek ezek a nevek, de azt éreztem, hogy itt tárgyaknak és hangszereknek személyiségük van. Utólag látom csak igazán – ez a fajta transzparencia az élő hangszeres zene egyik legszebb hagyománya.
Van album, amely egyszerűen csak jókor találkozik az emberrel. Az Indul a mandula!!! ilyen volt: az első daloktól kezdve életérzésként terjedt, nyári táborokban, kollégiumi folyosókon, kisebb majd nagyobb koncerteken. A Republic itt még nyers, lendületes, és nem akart mindenkihez szólni; minden sor és minden refrén egy pillanatnyi igazságot rögzít arról, milyen volt felnőni a 90-es évek elején. Ez az írás arról szól, hogyan született meg ez a lemez, és miért térünk vissza hozzá ma is, amikor egy friss jubileumi vinylt teszünk a lejátszóra.
Megjelenés: 1991. február Az album felvételei 1990 decemberében készültek az LGM stúdióban