The Cure
In Between Days

SoundReborn DALBEMUTATÓ

2022 őszén, amikor kiderült, hogy a The Cure a Papp László Sportarénában játszik, nem sokáig mérlegeltem: megyek. Akkor már javában tartott az a néhány éve épülő rajongás, amely a húszas éveimben elkerült a zenekar vonatkozásában. A koncert előtt napokig a setlist.fm dallistáját bogarásztam, mert egy csomó számot nem ismertem elég jól ahhoz, hogy élőben is tudjam, mit hallunk. Az „In Between Days” volt a kevés kivétel egyike. Ez az a könnyed, tempós, gitáros Cure-dal, amit majdnem ugyanaz a napfényes lendület jellemez, mint a „Friday I’m in Love”-ot. A koncerten aztán pontosan oda került, ahová sokan vártuk: a második ráadás pop-futamába, a „Close to Me” és a „Just Like Heaven” közé, míg a főszettet a sötét, Disintegration-súlyú anyag vitte, a „Pictures of You”, az „A Forest” és maga a „Disintegration”.

Épp ez a kettősség teszi érdekessé. Az „In Between Days” az a dal, amit be lehet nyomni és egyszerűen jól lenni tőle, három perc napfény gitárral és dobbal. Aztán ha az ember egy kicsit közelebbről is ránéz, meghallja a legelső sort, „Yesterday I got so old, I felt like I could die”, és rájön, hogy a vidámság csak a felszín. Érdemes most úgy meghallgatni, hogy közben tudod: ami könnyednek hangzik, az egy öregedésről, veszteségről és kapkodó kétségbeesésről szóló dal, a legjobb fajta popcsomagolásban.

A keletkezés körülményei

1983-ban, amikor a „The Lovecats” váratlanul felkúszott a brit Top 10-be, Robert Smith olyasmit érezhetett, amit korábban nem igazán. „Egyszerűen felszabadultnak éreztem magam”, mesélte később arról a jazzes, pattogó kis dalról, amelyet félig-meddig a Disney Aristocats nyomán képzelt el. A dolog fából vaskarika volt: a Cure addigra a nyolcvanas évek elejének legsötétebb hangját tette le az asztalra. A Seventeen Seconds (1980), a Faith (1981) és a Pornography (1982), a rajongók által csak gyász-trilógiának hívott három lemez a gótikus rock egyik alapkövévé vált, a Pornography turnéja pedig a belső feszültségtől 1982 nyarán szét is robbantotta a zenekart. Simon Gallup basszusgitáros kilépett, Smith pedig egy időre inkább a Siouxsie and the Banshees-be menekült, ahol gitárosként turnézott.

A visszaút a fény felé nem egyszerre történt. A „The Walk”, a „The Lovecats” és a „The Caterpillar” mind brit Top 20 lett, és mire 1985-höz értünk, Smith már tudta, mit akar. Összerakott egy stabil, ötfős felállást, és nekiült a The Head on the Door-nak, annak a lemeznek, amelyet később gyakran a gyász-trilógia és a későbbi stadionpop közötti hídként emlegetnek. A Melody Maker az 1985-ös év albumának választotta, és megvolt rá az oka: Smith szándékosan sokféle színt keresett rá, saját bevallása szerint a Banshees Kaleidoscope-ja és a Human League Dare-je nyomán. Ennek a fordulatnak a legelső hangja, a lemez nyitószáma az „In Between Days” lett, egy dal, amelyben a Cure először próbálta ki, milyen az, amikor a sötét mondanivalót a lehető legvilágosabb zenébe csomagolja.

IBD01
IBD02

A dal egy hangszervásárláson múlt. Smith sokáig lenézte az akusztikus gitárt, „egy kicsit hippi-hangszernek” tartotta, amit a Cure-nak nem illik használni, aztán vett egy jó minőségű, fém-húros darabot, és minden megváltozott.

„Vettem egy jó fém, hathúros akusztikust, és amint a kezembe fogtam, elkezdtem játszani az »In Between Days« akkordjait”, mondta évekkel később. „Korábban sosem foglalkoztam vele igazán, mert sosem volt egy rendes gitárom.”

Ez a pengetős, csengő gitárfigura lett a dal gerince, és Smith büszkén hangsúlyozta a nyersességét is: szerinte ez volt a legegyszerűbb dolog, amit a „Boys Don’t Cry” óta írt, és készakarva csinálta ilyen egyszerűre.

A szöveg mögött ott van egy egészen konkrét életérzés is. Smith a Smash Hitsnek 1985 nyarán a maga huszonéves rettegéséről beszélt, arról a rögeszméről, hogy nem éri meg a felnőttkort. „Azt hiszem, túljutottam a magam kis válságán, azon, hogy felnőjek. A legrosszabb az volt, amikor közeledtem a huszonöthöz, mert mindig meggyőztem magam, hogy addigra halott leszek. Romantikus gondolat volt, de olyan sokáig hordoztam, hogy igazsággá vált.” Aki ismeri a nyitósort, a „Yesterday I got so old”-ot, az pontosan hallja, honnan jön az a fajta öregedés-rettegés, amely egy tempós popdal alá van rejtve. (Érdemes tisztázni: ez a huszonöt éves szorongás a *The Head on the Door* világa, a harmincas fordulóé majd négy évvel később a *Disintegration* lesz.)

Ugyanebbe a korszakba esik egy másik, emberibb történet is. Gallup és Smith másfél évig nem beszéltek egymással a *Pornography* utáni szakítás miatt, míg végül 1984 végén egy közös ismerős, Gary Biddles hozta össze a kibékülésüket. Smith egyszer csak felkereste a régi kocsmában a basszusgitárost, és megszólította, mintha mi sem történt volna. Gallup visszatérése tette teljessé azt a felállást, amelyik a lemezt felvette, és amelyről Smith úgy érezte, végre újra egy zenekar. 

Hangzásvilág és az alkotói gárda

Mielőtt a háttérszereplőkre térnék, érdemes tisztázni, kiről is van szó, annak is, aki csak most ismerkedik a zenekarral. A The Cure motorja Robert James Smith, aki 1959. április 21-én született Blackpoolban, és hatévesen került a West Sussex-i Crawley-ba, ahol a banda 1976-ban megalakult. A kezdeti „Easy Cure” névből 1978-ra lett „the Cure”, és a debütszingli, a Camus-regényre utaló „Killing an Arab”, valamint az 1979-es *Three Imaginary Boys* a poszt-punk és az új hullám határán helyezte el őket. Innen jött a gyász-trilógia, majd a *The Top* (1984) után a *The Head on the Door* (1985), amelyet a *Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me* (1987), a máig etalonnak számító *Disintegration* (1989) és a *Wish* (1992) követett, egészen a 2024-es, brit listavezető *Songs of a Lost World*-ig. Smith védjegye a sápadt arc, az elkent piros rúzs, a fekete szemceruza és a felbolyhozott haj, egy megjelenés, amely a nyolcvanas évek gót szubkultúráját is formálta. A zenekart 2019-ben beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, 2026-ban pedig megkapták az első Grammy-díjaikat is, jó negyven évvel az „In Between Days” után.

KIK ÁLLNAK MÖGÖTTE?

David M. Allen

A dal hangzása mögött három ember munkája világlik ki leginkább. Az egyik David M. Allen producer, aki 1953-ban született Twickenhamben, és 1983-tól 1992-ig kísérte a Cure-t, a „The Lovecats” keverésétől a *Disintegration*-ig. Allen a korszak új hullámos és gót lemezeinek egyik házi kézjegye volt, az ő neve áll a Sisters of Mercy nagy debütlemezén, és dolgozott a Depeche Mode-dal, a The Chameleonsszal és a Human League-gel is. A *The Head on the Door* pontosan az a fajta lemez, ahol a producer feladata a fegyelem: annyi színt tartani egyben, hogy a sokféleség ne essen szét, és Allen ezt hozta.

Boris Williams

A másik kulcsfigura a lemezen új dobos, Boris Williams, aki 1951-ben, a franciaországi Versailles-ban született angol szülők gyermekeként. Williams magától tanult meg dobolni, tanár nélkül, gyerekként az anyja kötőtűivel gyakorolt, mielőtt igazi hangszerhez jutott, és a Cure előtt a Thompson Twins és Kim Wilde mellett is játszott. 1984-ben csatlakozott a zenekarhoz, és a reszelős, lendületes játéka azonnal új erőt adott a hangzásnak. Épp az ő dobfilje nyitja az „In Between Days”-t, az a néhány ütem, amely a dalt egyből mozgásba lendíti.

Porl Thompson

A harmadik a visszatérő Porl Thompson, aki már az eredeti Easy Cure tagja volt, aztán 1978-ban kihullott a felállásból, mert a lead-gitáros stílusa nem fért össze Smith minimalizmusával. 1984-ben tért vissza, és sokan a Cure valaha volt legképzettebb muzsikusaként emlegetik. Thompson ráadásul a zenekar vizuális arca is: a „Parched Art” néven futó műhelyében ő tervezte a lemez- és kislemezborítók java részét a *Faith* óta. Smith szűkszavúan, de melegen foglalta össze, mit érzett ettől a felállástól: elmondása szerint Porl mindig is nagyszerű gitáros volt, Boris pedig egészen rendkívüli dobos, és jó érzés volt végre egy ilyen jól játszó bandában lenni.

A Stílus – és amit érdemes tudatosan meghallani a dalban

Műfajilag az „In Between Days” jangle pop, a nyolcvanas évek közepének csengő-pengő gitárpopja, azon a szálon, ahol a Cure a legközelebb kerül az új hullám fényesebb ágához. A korabeli kritika rögtön meg is találta a rokont: a Spin újságírója, John Leland már 1985-ben úgy írt róla, hogy „egy New Order-lemez keserédes érzését hozza, egy mélységet adó, hiperpengetett akusztikus gitárral”. Ez a párhuzam máig kitart, és jól elhelyezi a dalt: fényes felület, alatta halk szomorúság.

A konkrét hangzásban a csillogó, sűrűn pengetett gitár áll legelöl, olyan erős jelenléttel, hogy szinte húzza magával az egészet. Alatta Simon Gallup dallamos, mozgékony basszusa jár, amely nem csak a ritmust tartja, hanem külön kis melódiát is rajzol, és sokszor épp ez a basszusfutam marad meg a fülben. A háttérben egy éles, sípoló billentyűvonal ad fényt a képnek, Boris Williams dobja pedig hajtja a tempót, gyorsan és sürgetően. A tetején Smith magas, majdnem kamaszos éneke ül, amely inkább felkiált, mint suttog.

A dal A-dúrban, pörgős tempóban szól, és épp ez a napfényes, dúr hangzás dolgozik szembe a szöveg sötétjével. A Cure egyik legjellemzőbb trükkje ez: a hangzás derűs marad, a szöveg mégis fájdalmas, és a kettő közötti feszültségből lesz a dal igazi karaktere. A sebesség sem véletlen: a sürgető tempó maga is a szöveg kapkodó, ide-oda rángó érzelmét viszi, azt a nyugtalanságot, amely nem hagyja megpihenni a beszélőt. Allen keverése okosan hagyja, hogy az egész elrendezés egyszer teljesen körbeforduljon, felállítsa a hookokat és a témákat, mielőtt Smith belép a dallammal. Mire az ének megérkezik, a hallgató már ismeri a dal minden mozgó alkatrészét, és így a szöveg súlya egy addigra otthonossá vált, csábító zenei térbe hullik bele.

A dal felépítése és amit a szöveg üzen

Az „In Between Days” alig háromperces, sűrű popforma, hosszú felvezetés nélkül. Boris Williams dobfilje hidegen, azonnal indít, és a jangle-gitár már ott is van a groove-ban, úgyhogy a dal az első másodperctől mozog. A szerkezet igazi trükkje két, egymással szembefordított refrénben rejlik. Az elsőben a beszélő még hetykén küldi el a másikat, „go on, go on, just walk away”, vagyis „menj csak, menj, sétálj el”. A dal második felében ugyanez a szerep megfordul, és a hetykeség könyörgésbe csuklik: a „gyere vissza, gyere vissza” lesz az uralkodó hang. Ez a fordulat a dal érzelmi gerince, az a pont, ahol a bravúrról kiderül, hogy blöff volt.

Aki figyel, néhány jól kivehető pontot érdemes elkapnia. Rögtön a legelején ott a dobfil és a csengő gitárfigura, majd nagyjából a húszadik másodperc táján lép be az ének a nyitósorral. Az első refrén az „elmehetsz” hetykeségével jön, a dal derekán pedig átbillen az egész a könyörgő ellenrefrénbe. A záró szakasz a hookra ülve, hajtósan zár, gyors és kemény lezárással, ahogy egy jó popdalhoz illik. A rövidség itt erény: a dal pontosan addig tart, ameddig kell, és semmivel sem tovább.

A DALSZÖVEG

[Verse 1]

Yesterday, I got so old

I felt like I could die

Yesterday, I got so old

It made me want to cry

 

[Pre-Chorus]

Go on, go on, just walk away

Go on, go on, your choice is made

Go on, go on and disappear

Go on, go on, away from here

 

[Chorus]

And I know I was wrong

When I said it was true

That it couldn't be me and be her

In between without you, without you

A teljes dalszöveget keres a Genius-on!

Felszínen az „In Between Days” egy szerelmi háromszög dala. A beszélő egy „te”-hez szól, akit fél elveszíteni, és végig ingázik a látszólagos erő és a valódi kétségbeesés között. Ez a lengés maga a dal: sosem oldódik fel, csak billeg a két véglet közt. A cím is épp ezt a köztes állapotot nevezi meg, azt a limbót, ahol az ember két lehetőség, két érzés, a boldogság és a kétségbeesés között ragad. „In between days”, a napok közötti senkiföldje.

A nyitány rögtön a mélybe húz. „Yesterday I got so old, I felt like I could die„, vagyis „Tegnap olyan öreg lettem, éreztem, hogy meghalhatnék.” Ez sokkal súlyosabb belépő, mint amit egy tempós popsláger általában megenged magának, és pontosan ez adja a dal kettős fenekét. Az öregedés és a mulandóság okkal kerül a legelső sorba: ez a félelem a *The Head on the Door* egészének rejtett alaphangja, és a nyitószám gyakorlatilag felüti az egész lemez témáját, mielőtt bármi más megszólalna. A napfényes zene csak elfedi, de nem oldja fel.

Smith maga is árulkodó módon beszélt a szöveg logikájáról: szerinte a dal a hármasok körül forog, „napok, emberek, helyek, korok” hármasai körül. Ez a hármasság, a szerelmi háromszög és maga az idő is, adja a szöveg belső rendjét, és megmagyarázza a címet is. Az „in between days” a napok, a lehetőségek, az érzések közötti senkiföldjét jelöli, azt a köztes állapotot, ahol az ember nem tud dönteni, csak sodródik két véglet között. A dal nem egy tiszta érzést mutat be, hanem magát a döntésképtelenséget, a beragadtságot.

Innen indul a szerep-játék. Az első refrén a hetyke elutasítás, a „go on, go on, just walk away„, a beszélő azt mondja a másiknak, menjen csak, miközben pontosan az ellenkezőjét reméli. Ez a klasszikus önvédelem: eltolni magától azt, akit a legjobban fél elveszíteni, hogy ne a másik hagyja el őt előbb. A dal második felében aztán ez a póz omlik össze, és a hetykeség helyét a nyílt könyörgés veszi át, a „come back, come back„, a „gyere vissza, gyere vissza”. Ugyanaz a hang, ugyanaz az ember, homlokegyenest ellentétes üzenettel, és a kettő között alig telik el másfél perc. A két refrén közötti szakadékban lakik a dal igazi ereje: az egyik hazudik, a másik bevallja az igazat, és a hallgató pontosan érzi, melyik az őszintébb. A hídban aztán a szintaxis maga is összegabalyodik, ahogy az érzés: „and I know I was wrong, when I said it was true, that it couldn’t be me, and be her in between, without you„, vagyis „és tudom, tévedtem, amikor azt mondtam, hogy igaz, hogy nem lehetnék én, és lehetnék ő is a kettő közt, nélküled.” A mondat szerkezete maga is megbicsaklik és visszakanyarodik, ahogy az érzés.

Ez az a réteg, amiért a dal több egy fülbemászó slágernél. A vidám, dúr hangzás maga is a jelentés része: a napfényes felszín alatt épp a tagadás feszül, az a görcsös igyekezet, hogy minden rendben van, miközben semmi sincs rendben. Smith itt éri el azt a trükköt, amit később a „Friday I’m in Love” és a „Just Like Heaven” is használ majd: a legvidámabb dallamba csomagolja a legnyugtalanabb érzést, és a kettő közötti súrlódásból lesz az igazi feszültség. Ahogy a dalt sokan leírják, egyszerre szerelmes és gyűlölködő, popos és szomorú, minden, ami a kettő között elfér. Ez az a pont, ahol a „nyomd be és legyél jól” hallgatás átfordul valami mélyebbe. Aki egyszer meghallja a mosoly alatt a rettegést, az többé nem tudja könnyed háttérzeneként hallgatni.

VIDEOKLIP

Az „In Between Days” klipjét Tim Pope rendezte, az az ember, aki a nyolcvanas évek eleje óta gyakorlatilag a Cure összes emlékezetes videójáért felelt. A „Let’s Go to Bed”-től a „Close to Me”-n át a „Just Like Heaven”-ig és a „Friday I’m in Love”-ig szinte minden ikonikus Cure-kép az ő keze nyomát viseli, és ő rendezte a nagy koncertfilmeket is. Pope pályája nem állt meg a zenekarnál: dolgozott David Bowie-val, a Queennel és Iggy Poppal is, később pedig egy egész mozifilmet, a The Crow: City of Angels-t rendezte. A Cure-rel viszont annyira összeforrt, hogy a kettejük közös munkája máig a nyolcvanas évek klipkultúrájának egyik iskolapéldája. Az „In Between Days” videóját 1985. június 18-án, a londoni Fulham Studiosban forgatta, és a végeredmény pontosan olyan pörgős és játékos, mint maga a dal.

A koncepció a hatvanas évek zenés filmjeit idézi, mindenekelőtt a Beatles A Hard Day’s Night-ját. A kézben tartott, kábelre és hevederre szerelt kamera folyamatosan a zenészek felé lendül, rájuk csap, néha centikre elvéti őket, és 360 fokos, kicsit kaotikus, forgó képeket teremt. A trükk különlegessége, hogy Smith és Porl Thompson maguk mozgatták ezeket a kábeles kamerákat, hol eltolva, hol maguk felé rántva őket, úgyhogy a kép szó szerint a zenészek kezében pörgött. Erre jönnek rá a berajzolt, fluoreszkáló day-glo színű zoknik, amelyek egy zongorából szállnak ki, és ez a röpködő zokni-motívum itt bukkan fel először a Cure klipjeiben, hogy aztán vissza-visszatérjen a későbbi videókban. A végeredmény vibráló, színes és kicsit gyerekesen boldog, éles ellentétben a szöveg szorongásával.

Smith az egyik kedvenc Cure-videójának nevezte, épp azért, mert szerinte „megfogja a dalt”, ugyanakkor a valaha készített legveszélyesebb videójuknak is, a folyton lecsapó kamerák miatt. A klip-filozófia mögötte tudatos volt: elege lett abból, hogy a videókban mindenki pózol és flangál, és inkább olyat akart, ami a zenekart annak mutatja, ami. Ez a fajta öntudatos játékosság aztán végigkísérte a Cure vizuális világát, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zenekar a maga sötétsége mellett is mindig őrzött egy csipetnyi öniróniát.

Kritikai fogadtatás és további érdekességek

A puszta listahelyezés önmagában szerénynek tűnik, de a szám mögötti sztori sokkal beszédesebb. Az „In Between Days” a brit kislemezlistán a 15. helyig jutott, a zenekar kilencedik brit slágereként és negyedik egymást követő brit Top 20-jaként, tizenegy hetet töltve a listán. Itthon a szigetországban tehát nem robbanás volt, hiszen a „The Love Cats” két évvel korábban egészen a 7. helyig jutott, hanem egy megbízható, stabil sláger a sorban.

Az igazi fordulat a tengerentúlon történt: a dal a Billboard Hot 100 99. helyén kötött ki, ami elsőre alig több a semminél, csakhogy ez volt a Cure legelső belépője az amerikai fő listára. Egy zenekarnál, amely addig underground kultuszbandaként létezett Amerikában, ez a szerény 99. hely valójában egy kapu kinyílása volt. A dal Ausztráliában a 16., Hollandiában a 26. helyig jutott, Új-Zélandon és az Egyesült Királyságban pedig arany minősítést kapott. Ehhez jött, hogy a college-rádiók a tenyerükön hordozták, és így a *The Head on the Door* lett a zenekar első igazi nemzetközi áttörése, amely előkészítette a „Close to Me”, majd 1987-ben a „Just Like Heaven” nagyobb amerikai sikerét. A dal máig eleven a színpadon: az élő statisztikák szerint az „In Between Days” a Cure harmadik legtöbbször játszott száma, csak az „A Forest” és a „Boys Don’t Cry” előzi meg.

A kritika hosszú távon jóval bőkezűbb volt vele, mint az egykori listahelyezés. A Paste magazin a valaha volt legjobb Cure-daloknak szentelt listáján egyenesen az első helyre tette, azzal az érvvel, hogy a szám jobban csinálja a jangle popot, mint bármelyik Smiths-dal, és hogy Robert Smith a kora legnagyobb dalszerzője volt. A Mojo 2023-as rangsorában a második helyen állt, „egy tökéletes sláger, annak a világnak a mámorító desztillátuma, amelyet felépítettek” jellemzéssel. A Billboard a harmadik helyre sorolta, „a truly buoyant, igazán pattogós popzene felé tett első, ragyogó lépésként”. Az AllMusic egyenesen a nyolcvanas évek egyik nagy popdalának nevezte. A legélesebb megfigyelés talán mégis az Albumismtől jött, amely a *The Head on the Door* évfordulós méltatásában rámutatott, hogy a dal a maga örömteli felszíne alatt épp a lemez legfőbb témáját vezeti be, a félelmet.

Az utóélethez tartozik egy szokatlan pillanat is: 2006-ban, az MTV Unplugged felvételén a Cure csatlakozott a Kornhoz, és a „Make Me Bad” és az „In Between Days” mashupját adták elő, ami inkább különös találkozás, mint feldolgozás, de jól mutatja, milyen messzire gyűrűzött a dal a maga műfaji határain túl.

KÖZÖSSÉGI VISSZHANG

A szakkritikán túl van a dalnak egy másik, közösségi élete is, és ott is elég tisztán kirajzolódnak a fő vonalak. A rajongók között az „In Between Days” újra meg újra kapu-dalként bukkan fel, sokak első igazi találkozása a zenekarral, az a szám, amelyik megmutatta, hogy a Cure könnyedebb, napfényesebb arcát is meg tudja mutatni, és amelyik a „Just Like Heaven” és a „Friday I’m in Love” felé nyitotta az utat. A legtöbbet emlegetett vonzerő pedig szinte mindig ugyanaz: a vidám zene és a szomorú szöveg kontrasztja, az a bizonyos táncolj-és-sírj érzés, amit a hallgatók a dal lelkének éreznek.

Van persze vita is, és épp a fordulópont-jellegen fut. Akiknek a Cure elsősorban a sötét, gótikus zenekar, azoknak ez a szám gyakran a popba fordulás pillanata, és nem mindenki fogadja el fenntartás nélkül. Mások szerint az „In Between Days” a saját albumtársai, a „Close to Me” és a későbbi „Just Like Heaven” árnyékában él a köztudatban, pedig legalább annyira erős. A dal közösségi élete közben jottányit sem lassult: streamingen és rövidvideós platformokon a mai fiatalok is folyamatosan rátalálnak, és sokuknak épp ez a szám a belépő a zenekar felé, ahogy annak idején oly sokaknak. A koncerteken pedig máig az egyik legnagyobb közös pillanat, az a szám, amit az egész csarnok együtt énekel.

A legszebb az egészben, hogy a dalban mindkét olvasat elfér: elég könnyed ahhoz, hogy háttérzene legyen, és elég mély ahhoz, hogy órákig lehessen róla beszélgetni. Hallgasd végig egyszer úgy, hogy tudod, mi lakik a mosoly alatt, aztán döntsd el magad, melyik oldalon állsz.

Az album, és Néhány kapcsolódó érdekesség

Előbb egy szó a lemezről, amelyet a dal nyit. A *The Head on the Door* a Cure első nagy nemzetközi sikere, és tudatosan sokszínű popalbum: Smith úgy állította össze, hogy szinte minden dal más terepre lép, mégis egyben marad az egész. Van rajta keleties szín a „Kyoto Song”-ban, flamenco-ízű, drámai darab a „The Blood”-ban, és nagyszabású, szaxofonos érzelmi csúcs az „A Night Like This”-ben, miközben az „In Between Days” a legnapfényesebb arcát mutatja, egyből a lemez élén. Ez a fajta színkavalkád tudatos döntés volt Smith részéről, aki egyszerre akart popalbumot és kísérleti terepet, és pontosan ezért működik a lemez belépőként is a Cure világába: szinte minden benne van kicsiben, amit a zenekar tud. A ragyogó pop-felszín alatt mégis végig ott húzódik egyetlen közös alapérzés, a mulandóságtól és a veszteségtől való félelem, és ez adja a lemez igazi tétjét. Innen nézve a nyitószám nem véletlenül kezdődik épp az öregedéssel: az egész album alaphangját üti le vele.

Az album címe egy gyerekkori rémálomból származik. Smith visszatérő rossz álmában „egy borzalmas, vigyorgó ember” jelent meg a hálószoba ajtajának tetején, és onnan nevetett le rá, egészen körülbelül tizenöt éves koráig, egy mirigylázas időszak környékén. A lemez borzongató címe innen, a folyton visszatérő rémképből érkezett.

A lemez ráadásul majdnem egészen más nevet viselt volna. Kis híján „The Exploding Boy” lett a címe, csakhogy az a dal túlságosan hasonlított a vezető kislemezre, ezért végül lekerült az albumról, és inkább az „In Between Days” B-oldalán kötött ki, az „A Few Hours After This…” társaságában. Az amerikai kiadásra másik B-oldal, a „Stop Dead” került.

A kislemez borítójáról egy elmosódott fotó néz vissza, amely Smith nővérét, Janetet ábrázolja. És itt egy szép kis kör zárul be: ugyanez a Janet zongorázott gyerekként a családban, és részben épp a vele való testvéri versengés miatt fogott a kis Robert gitárt, abból a gitárból pedig évtizedekkel később ilyen dalok lettek.

A dal élő pályafutása korán, sőt szabálytalanul kezdődött. Az „In Between Days” először 1985. június 20-án csendült fel a színpadon, Barcelonában, jó egy hónappal a kislemez július 19-i megjelenése előtt, úgyhogy az európai közönség hamarabb hallotta élőben, mint ahogy megvehette volna.

Van egy feldolgozás, amely állítólag Smith fejében is fordított egyet a dolgokon. 2003-ban Ben Folds vette fel a saját változatát, és a történet szerint az annyira megtetszett Smithnek, hogy emiatt engedte végül, hogy mások feldolgozásai felkerüljenek egy Cure-tribute lemezre. Egy dal, amely elég nyitott ahhoz, hogy sokféle kézben életre keljen.

A szám a képernyőn is jól megél. Felbukkant John Carney Sing Street című, a nyolcvanas években játszódó filmjében (2016), a 2001-es Not Another Teen Movie-ban pedig a Face to Face punkzenekar feldolgozása szól belőle, egy mixtape-es jelenetben. Egy adalék Smith konokságáról: a frontember sokáig elzárkózott attól, hogy a Cure zenéjét reklámban használják, és épp az „In Between Days” volt az egyik első kivétel, amikor 2003-ban egy brit Fiat Punto-reklámban csendült fel, ami akkoriban komoly engedménynek számított.

Útravalóként

Ha jobban elmerülnél a dal hangzásában, vagy kapcsolódó alternatívákra vágysz, akkor itt van három olyan nóta, amelyek segítenek tovább tágítani a perspektívád:

➜ The Cure: „Just Like Heaven” (Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me, 1987). Ha az „In Between Days” nyitotta meg a Cure csengő, eufórikus pop-vonalát, akkor ez a szám annak a csúcsa. Ugyanaz a pörgős gitár és ugyanaz a fény, csak még magabiztosabban, és sokak szerint ez a zenekar legszerethetőbb dala. A közvetlen következő lépés ugyanazon az úton.

➜ New Order: „Bizarre Love Triangle” (Brotherhood, 1986). Ugyanaz a korszak, ugyanaz az érzelmi képlet: eufórikus, táncolható felszín, alatta pedig szorongás és kétely a szerelem körül. Sokatmondó, hogy a korabeli kritika épp a New Ordert emlegette az „In Between Days” rokonaként. Ha a fényes hangzás alatti fájó szív érdekel, ez a legjobb kortárs párja.

➜ R.E.M.: „Driver 8″ (Fables of the Reconstruction, 1985). Pontosan ugyanabból az évből, csak az óceán túlpartjáról: csengő, Rickenbacker-gitáros jangle pop, borongós felhanggal. Az amerikai college-rock épp ekkor csinálta ugyanazt, amit a Cure a maga módján, és a „Driver 8″ megmutatja, milyen széles volt ez a közös hullám.

Ha a fenti három út közül választasz, mindegyik mélyítheti a zenehallgatás élményét. Jó utat ezen a zenés felfedezőúton!

VIDEÓS ÉRDEKESSÉGEK

És egy élő felvétel, amit mindenképp érdemes megnézni. A The Cure in Orange (1986) a franciaországi Théâtre Antique d’Orange ókori amfiteátrumában készült koncertfilm, szintén Tim Pope rendezésében. Az „In Between Days” itt a korszak csúcsán, a maga eredeti közegében szól, egy legendás helyszínen, és a felvétel máig a rajongók egyik nagy közös pontja. Ha a dalt a lehető leghitelesebb élő formájában akarod hallani, itt kezdd.

Ha tetszett, hallgasd mélyebben ezeket is

További dalbemutatók a blogon

Depeche Mode – Useless

Depeche Mode – Useless

A Depeche Mode Ultra albumának A-oldalát egy olyan dal zárja, amely a tucatnak tűnő cím alatt a zenekar egyik legszebben rétegzett pillanatát rejti. A Useless Martin Gore piszkos, bluesos gitárriffjére, Doug Wimbish élő basszusára és Tim Simenon vágott dobjaira épül, Dave Gahan töprengő hangjával a tetején. Pont az a fajta szám, amin hangrendszert érdemes tesztelni. A következőkben megnézzük, hogyan készült, mit rejt a szövege, és miért érdemli meg, hogy újra, tudatosan tedd fel.

Radiohead – Weird Fishes / Arpeggi

Radiohead – Weird Fishes / Arpeggi

Négy gitár, ugyanaz a négy akkord, és egy olyan csillámló szövet, amelyben a fülnek nehéz követni, melyik hang honnan jön. A Radiohead 2007-es In Rainbows albumának egyik csúcspontja a Weird Fishes / Arpeggi, ahol Steve Reich minimalizmusa és a tenger mélye találkozik egy lefelé tartó, mégis felszabadító dalban. A RateYourMusicon 2007 legjobb száma. A következőkben megnézzük, hogyan épül fel ez az öt és fél perc, és miért lett egy sokáig átugrott dalból fan favourite.

Nine Inch Nails – Closer

Nine Inch Nails – Closer

A Nine Inch Nails 1994-es Closere táncolható ipari zene, amelyben egy Iggy Poptól kölcsönzött dobminta, egy fojtott analóg basszus és egy torzított zongora épül hatperces, folyamatosan táguló energiatömbbé. Trent Reznor a legfülbemászóbb dallamba csomagolta a The Downward Spiral talán legsötétebb gondolatát, és pont ezzel csinált crossover slágert egy lényegében kétakkordos dalból. A következőkben megnézzük, hogyan készült a szám a hírhedt Le Pig stúdióban, mit jelent valójában a félreértett refrén, és miért lett a klipje minden idők egyik legismertebb videója.

ADATFORRÁSOK

### Banda-kontextus, életrajz, diszkográfia
– https://en.wikipedia.org/wiki/The_Cure
– https://en.wikipedia.org/wiki/Robert_Smith_(musician)
– https://en.wikipedia.org/wiki/Killing_an_Arab
– https://en.wikipedia.org/wiki/Boys_Don%27t_Cry_(The_Cure_album)
– https://en.wikipedia.org/wiki/Songs_of_a_Lost_World
– https://consequence.net/2019/03/trent-reznor-the-cure-induction-speech-rock-hall-fame-video/ (RRHOF 2019, Reznor)
– https://post-punk.com/the-cure-win-first-ever-grammy-awards-for-songs-of-a-lost-world-and-alone/ (2026 Grammy)

### Album (The Head on the Door), korszak/kontextus
– https://en.wikipedia.org/wiki/The_Head_on_the_Door
– https://www.udiscovermusic.com/stories/the-cure-the-head-on-the-door-album/
– https://www.classicpopmag.com/features/classic-album/classic-album-the-cure-the-head-on-the-door/
– https://www.radiox.co.uk/artists/the-cure/head-on-the-door-making-of-album-songs-meaning-cover/ (album cím / rémálom / borító / Exploding Boy)

### Dal alap-adatai, születés, Smith-idézetek
– https://en.wikipedia.org/wiki/In_Between_Days
– https://www.radiox.co.uk/artists/the-cure/in-between-days-story-meaning-behind-classic-single/ (Smash Hits 1985, „trios”, „simplest thing”, gitár-előítélet, Gallup-kibékülés) — *403 közvetlen fetchre, keresésből*
– https://americansongwriter.com/the-meaning-behind-in-between-days-by-the-cure-and-how-it-brought-the-band-to-new-levels-of-popularity/
– http://www.rollingstone.com/music/lists/readers-poll-the-10-best-cure-songs-20160629/in-between-days-20160629 (RS 2004 gitár-anekdota)
– https://en.wikipedia.org/wiki/Simon_Gallup (Gallup kilépés/visszatérés, Biddles)

### Szöveg-értelmezés / sorok
– https://www.popmatters.com/the-cure-head-door-atr40 (V2 sorok, „fear” téma, liminalitás)
– https://www.song-bar.com/song-of-the-day/the-cure-in-between-days (bridge szó szerint, háromszög/„trios”)
– https://readdork.com/lyrics/the-cure-in-between-days-1985 (kettős refrén szerkezet)
– Genius: **nem volt lehívható (403 minden formában)** — a teljes szöveghez publikáláskor manuálisan: genius.com/The-Cure-in-between-days-lyrics

### Hangzás, felépítés, hangszerek
– https://www.song-bar.com/song-of-the-day/the-cure-in-between-days
– https://songbpm.com/@the-cure/in-between-days , https://musicstax.com/track/inbetween-days/4CRpOsjhvgxjF7rQufmyZ1 (BPM/kulcs — algoritmikus)
– https://guitarplayit.com/lesson/in-between-days-the-cure (12-húros/flanger produkció — egyforrású)

### Emberek mögötte (közreműködők)
– https://en.wikipedia.org/wiki/David_M._Allen
– https://en.wikipedia.org/wiki/Boris_Williams
– https://en.wikipedia.org/wiki/Pearl_Thompson
– https://en.wikipedia.org/wiki/Lol_Tolhurst
– https://www.classicpopmag.com/features/classic-album/classic-album-the-cure-the-head-on-the-door/

### Videóklip (Tim Pope)
– https://en.wikipedia.org/wiki/Tim_Pope
– https://en.wikipedia.org/wiki/In_Between_Days
– https://www.brooklynvegan.com/the-cures-10-best-videos-theyre-all-by-tim-pope/
– https://observationblogger.com/2025/07/19/in-between-days-1985-the-cure/ (Pope-idézetek)

### Listák / chart
– https://www.officialcharts.com/songs/cure-in-between-days/ (UK #15, chart-run)
– https://www.billboard.com/music/rock/the-cure-15-classic-tracks-robert-smith-birthday-7752673/ (US #99 = első Hot 100)
– https://en.wikipedia.org/wiki/In_Between_Days (AU/NL/NZ, arany)

### Kritikai fogadtatás / ranglisták
– https://www.pastemagazine.com/music/the-cure/the-cure-40-greatest-songs-ranked (#1)
– https://www.mojo4music.com/articles/the-mojo-list/the-cures-30-greatest-songs/ (#2)
– https://www.billboard.com/music/rock/the-cure-best-songs-hits-list-8504417/ (#3)
– https://www.udiscovermusic.com/stories/best-cure-songs/ (#4)
– https://www.avclub.com/the-cure-best-songs-ranked-1850397749 (#11)
– https://www.theringer.com/2023/05/10/music/the-cure-best-songs-ranked-tour (#3)
– https://www.nme.com/blogs/nme-blogs/ten-best-cure-songs-2170768 (#2, „smother them”)
– https://www.clashmusic.com/features/the-cure-their-15-best-songs/ (#5)
– http://albumism.com/features/the-cure-the-head-on-the-door-album-anniversary („fear”)
– https://www.allmusic.com/song/in-between-days-mt0055674683 — *403, keresésből*

### Feldolgozások / sync / utóélet
– https://www.thecure.com/news/2007/03/the-cure-join-korn-for-mtv-unplugged-performance/ (Korn mashup)
– https://stereogum.com/2194881/ (Ducks Ltd. & Jane Inc.)
– Ben Folds (Speed Graphic 2003), Matt Berninger (2020), Superchunk, Blackblack (Perfect as Cats 2008), Face to Face (1997) — *több egyforrású/blog, verifikálandó a SecondHandSongs-on (403)*

### Élő előadások
– https://www.setlist.fm/song/the-cure/in-between-days-23d62837.html (3. legtöbbet játszott, ~950; élő debüt 1985.06.20 Barcelona)
– https://en.wikipedia.org/wiki/The_Cure_in_Orange (Orange 1986)
– https://en.wikipedia.org/wiki/Show_(The_Cure_album) (Show 1993, 2. lemez 5. szám)
– https://www.setlist.fm/setlist/the-cure/2019/worthy-farm-pilton-england-391694b.html (Glastonbury 2019)

### Further listening (album/év verifikáció)
– https://en.wikipedia.org/wiki/Just_Like_Heaven_(The_Cure_song) , /The_Lovecats , /Friday_I%27m_in_Love
– https://en.wikipedia.org/wiki/Bizarre_Love_Triangle , /The_Queen_Is_Dead , /Fables_of_the_Reconstruction , /Bring_on_the_Dancing_Horses , /Ceremony_(New_Order_song) , /This_Charming_Man , /Everything_Counts

©2025, SOUNDREBORN. All Rights Reserved

Fedezd fel a zene mélyebb rétegeit.

Köszönöm, hogy velem tartasz ebben a zenei utazásban. A SoundReborn azoknak szól, akik nemcsak hallgatják, hanem át is érzik a zenét — akik kíváncsiak a hangok mögött rejlő történetekre, pillanatokra és alkotókra. Fedezzfel további alkotásokat, hallgass mélyebben, és találd meg a zenében önmagad.