Radiohead
Weird Fishes / Arpeggi

SoundReborn DALBEMUTATÓ

Nálam a Weird Fishes sokáig az a Radiohead-dal volt, amelyet elvileg szeretnem kellett volna, de nem ment. In Rainbows, rajongói kedvenc, gitárok, minden adott. Én mégis rendszeresen továbbnyomtam. Jött a dob, beúszott az arpeggio, Thom Yorke elkezdett falzettben énekelni, én pedig már kerestem is valami mást. Utólag kissé kínos, de ez van.

A cím sem segített. Furcsa halak, mögötte egy olaszosnak tűnő szó, amelyről akkor még fogalmam sem volt, mit jelent. Ráadásul a Radioheaddel mindig lassan haladtam: volt, amit elsőre szerettem, más dalokhoz évek kellettek. A Weird Fishes a második csoportban várakozott, azt hiszem elég türelmesen. ツ

Aztán YouTube-on „first listen” és reaction videókat kezdtem nézni. Szeretem figyelni, amikor valaki először hall meg egy réteget, egy váltást vagy egy gitárbelépést, amelyet én már természetesnek veszek. Ennél a dalnál fordítva történt: mások arcán láttam meg, mit hagyok ki. A feszes dobot, a fokozatosan belépő gitárokat, azt az öt és fél perces lendületet, amelyből én addig nagyjából húsz másodpercet ismertem.

Mire a 2025-ös bolognai koncertre készültem, már a setlisten kerestem. Ma simán beteszem a saját Radiohead TOP10-embe, és egyetlen másodpercét sem érzem hosszúnak. Amikor elindul a dob, eszembe sem jut továbbnyomni. Ennyit fordult nálam ez a dal. Megmutatom miért.

A keletkezés körülményei

Különösen érdekes, hogy ez a magabiztosan zakatoló felvétel egy kifejezetten bizonytalan Radiohead-korszakból érkezett. A Hail to the Thief után lejárt a zenekar tizenkét éves EMI-szerződése, így 2006-ra ott álltak kiadó nélkül. A New York Times találóan a világ legismertebb szerződés nélküli zenekarának nevezte őket.

Kívülről ez irigylésre méltó szabadságnak tűnhetett. Belülről jóval kevésbé volt egyszerű. A tagok életében gyerekek születtek, a zenekar leállt egy időre, majd nehezen találta meg újra a közös tempót. A 2005-ös stúdiómunka Mark „Spike” Stent producerrel megfeneklett. Yorke később úgy emlékezett vissza, hogy amikor újra összegyűltek, halott csend fogadta őket. Ennél rosszabb kezdőhangot nehéz elképzelni egy új lemezhez.

Végül Nigel Godrich tért vissza, aki az OK Computer óta ismerte a zenekar minden erényét és rossz beidegződését. 2006 nyarán kivitte őket a wiltshire-i Tottenham House-ba, egy düledező kúriába, ahol néhol beázott a plafon, a tagok pedig lakókocsikban aludtak a birtok szélén. Romantikusnak hangzik, amíg az embernek nem ott kell aludnia.

Ed O’Brien ekkor azzal is számolt, hogy ez lesz az utolsó Radiohead-lemez. Ehhez képest az In Rainbows az egyik legszabadabb, legmelegebb anyaguk lett. Ezt a háttértörténetet ismerve másképp hallom a dal fegyelmét: öt ember próbál újra együtt működni, és a felvételen sikerül.

Aki csak az albumverziót ismeri, az első „Arpeggi” felvételen könnyen ellenőrizheti, mennyit változhat egy dal két év alatt. 2005. március 27-én Thom Yorke és Jonny Greenwood a londoni Royal Festival Hallban mutatta be a számot az Ether fesztiválon. Gitárzenekar helyett hat ondes martenot-játékos, a London Sinfonietta és a názáreti Arab Orchestra kísérte őket, Martyn Brabbins vezényletével.

Ez volt az In Rainbows első nyilvánosan hallható darabja, bár akkor még nehéz lett volna kitalálni, milyen alakot kap majd a lemezen. A későbbi verzió gitáros lüktetésének helyén hosszú, hullámzó elektronikus hangok szóltak. Nekem azért szerethető ez a korai változat, mert megmutatja: a fő zenei ötlet már megvolt, a végleges hangszerelésből viszont még szinte semmi.

Az eredeti cím maga a zenei módszer. Az „arpeggio” az olasz „arpa”, vagyis hárfa szóból származik; egy akkord hangjainak egymás utáni megszólaltatását jelenti. Az „Arpeggi” ennek a többes száma. A „Weird Fishes” csak később került elé, amikor a dalszövegben megjelentek a tengerfenék különös lakói. Zenei használati utasítás és bizarr szövegkép került egy címbe.

Jonny Greenwood régóta érdeklődik Steve Reich és Terry Riley minimalizmusa iránt. A Weird Fishes egymásra csúszó gitármintái Reich Piano Phase című művének gondolkodását idézik: apró eltérésekből folyamatos mozgás keletkezik. Yorke az In Rainbowsról azt mondta, az átmenetiség gondolata járja át, egy helyen indul, majd máshol köt ki. Ennél a dalnál az akkordkör alig változik, az ötödik percben mégis egészen más hangulatban vagyunk, mint az elsőben.

Hangzásvilág és az alkotói gárda

Mielőtt a háttérbe néznénk, érdemes pár szót ejteni magáról a zenekarról, annak is, aki esetleg csak a nagy slágereket ismeri. A Radiohead 1985-ben alakult az oxfordshire-i Abingdonban, és a Pablo Honey (1993) Creep című slágerével robbant be, amelyet aztán évekig igyekezett kinőni. A The Bends (1995) és az OK Computer (1997) emelte őket a kritikusok kedvencévé, a Kid A (2000) pedig radikális elektronikus fordulattal írta újra, mit jelent egy nagy rockzenekarnak hangzani. Ötfős felállásuk azóta változatlan: Thom Yorke éneke és a két testvér, Jonny és Colin Greenwood, mellettük Ed O’Brien és Phil Selway. Védjegyük a nyughatatlanság, hogy szinte minden lemezzel más irányba indulnak el. Az In Rainbows ebben a sorban a melegebb, kézzelfoghatóbb arcukat mutatja, és a Weird Fishes ennek az arcnak az egyik legszebb pillanata.

KIK ÁLLNAK MÖGÖTTE?

Nigel Godrich

Az In Rainbows idején Nigel Godrich már olyan régen dolgozott velük, hogy a sajtó rendszeresen hatodik tagként emlegette. A Tottenham House kiválasztása és az analóg szalagos rögzítés is hozzá kötődött. Azt mondta, kalandra volt szükségük. A Weird Fishesben az ő munkája kevésbé egy látványos effektben hallható. Abban, hogy ennyi gitár egyszerre szólhat anélkül, hogy masszává kenődne, már nagyon is ott van.

Phil Selway
Phil Selway

Phil Selway dobolását könnyű alábecsülni, mert nem mutogatja magát. Végig egyenletesen tartja a tempót, és alig segít a hallgatónak abban, hol kezdődik új szakasz. A popzenében a dobos gyakran nagy töltésekkel teszi ki az útjelző táblákat. Selway inkább leveszi őket. A gitárok így szabadon sűrűsödhetnek és ritkulhatnak, a dal mégsem veszti el a talajt.

Ed O'Brien
Ed O'Brien

Ed O’Brien játssza az első arpeggiót, az Em7, F#m7, A, Gmaj7 kört, majd három lüktetést feszít a négyes alapra. Papíron ez száraz technikai részlet. Hallgatva az a finom bizonytalanság, amely miatt a szám sosem lép teljesen egyenes talajra. O’Brien azt mondta, élőben minden alkalommal elfogja ugyanaz az érzés. A koncertfelvételeken látszik, hogy ezt nem udvariasságból mondja.

A Stílus – és amit érdemes tudatosan meghallani a dalban

Sok hallgatás kellett ahhoz is, hogy egyáltalán külön gitárokat halljak a dalban. Sokáig egyetlen csillámló felületnek tűnt az egész. Aztán elkezdtem követni, hogyan érkeznek a szólamok, és hirtelen három-négy zenész külön mozgása jelent meg ugyanabban a hangképben. Azóta ez az egyik kedvenc része a hallgatásnak.

Ed O’Brien indítja az alapmintát. Egy második gitár a Gmaj7 akkordnál csatlakozik, 1:48 körül pedig Jonny Greenwood belép egy harmadik arpeggióval, amely más fordításban járja körbe ugyanazokat az akkordokat. Külön egyik szólam sem különösebben bonyolult. Együtt már állandóan változtatják, hogy a fül melyiket teszi előre. Az akkordkör marad, én mégis mindig más gitárra figyelek.

Alul Colin Greenwood basszusa csak annyit játszik, amennyi feltétlenül szükséges. Főleg az akkordváltásokat erősíti meg, és hagyja dolgozni a gitárokat. Selway dobja feszes, közelről rögzített és természetes. Yorke hangja fölöttük lebeg, a ritmusszekció kissé hátrébb ül a keverésben. Godrich a térrel éri el a víz alatti érzetet, nem valamilyen harsány stúdiótrükkel.

A dal art rock, minimalizmus és progresszív türelem találkozása, mégsem hangzik zenei feladványnak. Az elektronikusabb Kid A és Amnesiac után a Radiohead itt újra nagyon is emberi kézzel játszott hangszerekből építkezik. A pontosság megmaradt, a felvétel mégis meleg és eleven. Nálam ettől kezdett igazán működni.

A végén a rétegek elfogynak. Egy rövid, glitch-es ütős rész után hirtelen csend lesz, mintha valaki leállította volna a felvételt. Nincs elnyújtott búcsú és nincs megnyugtató záróakkord. Elsőre azt hittem, technikai hiba vagy furcsa vágás. Ma már hiányozna, ha rendesen befejeznék.

A dal felépítése és amit a szöveg üzen

Volt, amikor még vártam ebben a dalban a nagy refrént. Nem jött. A Weird Fishes másképp adagolja a jutalmat: újabb hangszereket enged be, aztán elveszi őket, közben ugyanaz a négy akkord jár körbe majdnem öt és fél percen át.

0:00-nál Phil Selway dobja kezdi a felvételt, szinte egyedül. Néhány másodperccel később megérkezik O’Brien alap-arpeggiója. Yorke éneke és Colin Greenwood basszusa 0:40 körül lép be, Jonny Greenwood harmadik gitárja pedig 1:48-nál teszi teljessé a szövetet. Itt érzem először, hogy a dal igazán nekilódul, pedig a tempó addig sem változott.

Három perc körül váratlanul sok levegő lesz a felvételben. A hangszerelés megritkul, szinte csak egy arpeggio és egy szűrt szintetizátorszín marad. Négy perc után újra visszatér a súly, Yorke éneke sürgetőbb lesz, a menekülésről szóló sorok pedig egyre sűrűbben ismétlődnek. A zene nem lesz sokkal hangosabb, mégis úgy érződik, hogy gyorsul.

4:40 körül jön a rövid, glitch-es ütős közjáték, 5:22-nél pedig egyszerűen vége. A forma végig a sűrűség változásából épül, nem hagyományos versszakok és refrének váltakozásából. Ha ezt elkezdjük figyelni, az állítólagos monotonitásból rengeteg apró esemény bukkan elő.

A DALSZÖVEG

[Verse 1]

In the deepest ocean

The bottom of the sea

Your eyes

They turn me

Why should I stay here?

Why should I stay?

 

[Chorus]

I get eaten by the worms

And weird fishes

Picked over by the worms

And weird fishes

Weird fishes

Weird fishes

A teljes dalszöveget keres a Genius-on!

Ha fél füllel hallgatjuk, a Weird Fishes szövegéből leginkább néhány kép marad meg: szemek, a világ széle, férgek, halak, tengerfenék. Egymás mellé téve viszont egy lefelé tartó út rajzolódik ki. Valaki követ egy másik embert vagy egy erőt, amely egyre távolabb viszi saját magától. Hogy szerelemről, megszállottságról vagy menekülésről van-e szó, azt Yorke nyitva hagyja.

“In the deepest ocean / The bottom of the sea”
„A legmélyebb vízben, lent, ahol a tenger feneket ér.”

A dal azonnal a legalján kezd. Nincs lassú ereszkedés, már az első képben ott vagyunk, ahová a fény alig jut el. Közben a gitár könnyedén fut, a dob visz előre. A szöveg mélysége és a zene mozgékonysága eleinte szinte nem is illik össze.

“Your eyes / They turn me”
„A szemed magával fordít, eltérít önmagamtól.”

A „turn” magyarul nehezen fér el egyetlen igében. A tekintet megfordítja, eltéríti és maga felé fordítja a beszélőt. Nekem ebben a rövid sorban az a nyugtalanító, hogy nincs ellenállás. A másik néz, ő pedig már mozdul is.

“Why should I stay? / Why should I stay?”
„Miért maradnék itt? Ugyan mi tartana vissza?”

Első hallásra kérdés, másodikra inkább önigazolás. A beszélő már eldöntötte, hogy megy, csak még kimondja magának, miért nincs értelme maradni. Az ismétlésben egy kis türelmetlenség is van, mintha saját kételyét akarná túlkiabálni.

“I’d be crazy not to follow”
„Bolond lennék, ha nem mennék utánad, bármerre viszel.”

Most már a józan döntés szerepét kapja a követés. A beszélő szerint az volna őrültség, ha megállna, miközben a következő képekből tudjuk, milyen veszélyes az út. A dal nem mondja meg, ki vezeti. Ez a hiány jól áll neki.

I’d be crazy not to follow
Follow where you lead

„Szellemmé halványítasz. Messze innen, egyre messzebb.”

A beszélő itt már a saját testét is elveszíti, legalábbis a kép szintjén. A háttérvokál közben újra és újra a kijutás irányát jelzi. Ugyanaz a hang szólhat menekülési útvonalnak és távolodásnak. Ettől a rész egyszerre felszabadító és ijesztő.

Turn me into phantoms (Way out)
I follow to the edge (Way out)
Of the earth (Way out)
And fall off

„Utánad megyek egészen a világ széléig, aztán lezuhanok.”

Itt nincs nagy költői magyarázat. Elmegy a peremig, aztán leesik. A zene továbbra is fegyelmezetten fut alatta, így a zuhanás szinte természetes következménynek hat. Mintha erre tartott volna az egész út.

Yeah, everybody leaves (Way out)
If they get the chance (Way out)

And this (Way out)
Is my chance

„Mindenki elmegy, ha egyszer nyílik rá egy rés. Most nekem is ez az esélyem.”

Ebben a részben változik meg a távozás jelentése. Eddig a másik után ment, most először a saját esélyéről beszél. A menekülés egy rövid pillanatra választásnak hangzik. Nem tudjuk, hová vezet, de már nem csak sodródás.

I get eaten by the worms
And weird fishes
Picked over by the worms
And weird fishes

„Felfalnak a férgek és a furcsa halak. Darabonként szedik szét, ami megmaradt belőlem.”

Itt végre megérkeznek a címben szereplő halak, és semmi kedves nincs bennük. A tengerfenéken a beszélő teste táplálék lesz, a kép pedig meglepően tárgyilagos marad. Yorke nem dramatizálja túl. Ettől sokkal kellemetlenebb hallgatni.

I hit the bottom
Hit the bottom and escape
Escape

„Leérek egészen az aljára, aztán kijutok. Kijutok innen.”

A végén ugyanaz a mélypont, amely addig a pusztulást jelentette, hirtelen kiindulási hely lesz. Leér, aztán kijut. Ennyit mond, újra meg újra. A zene egyre sürgetőbb, majd elvágják. Nekem ez inkább pánikszerű menekülés, mint nyugodt felszabadulás. Talán ezért olyan jó, hogy nincs utána szép lezárás.

VIDEOKLIP

Ha a cím alapján tenger alatti képeket várnánk, Tobias Stretch videója gyorsan eltérít ettől. Nincsenek halrajok vagy szépen fotografált óceánok. Hosszú végtagú, groteszk bábok mozognak egy elhagyatott tájban, egyszerre ügyetlenül és hátborzongató eleganciával.

A Radiohead 2008 végén az Aniboom platformon hirdetett animációs pályázatot az In Rainbows dalaira, a Weird Fishes győztese pedig Stretch stop-motion filmje lett. A rendező szinte mindent egymaga végzett: megtervezte és megépítette a figurákat, mozgatta őket, forgatott és vágott. Némelyik báb két méternél is magasabb volt. Ez rengeteg kézi munka egy olyan videóért, amely a képernyőn végül nyugtalan álomnak tűnik.

A nagylátószögű optika közelről eltorzítja az arcokat, a figurák minden apró rándulását felnagyítja. Nekem az tetszik benne a legjobban, hogy nem akarja eljátszani a dalszöveget. A mozgás ritmusa kapcsolódik a zenéhez: sok kicsi, ismétlődő gesztusból áll össze valami nehezen követhető egész. A filmnek külön IMDb-oldala van, a rajongók pedig máig az egyik legerősebb Radiohead-vizualizációként emlegetik.

A másik hivatalos képi világ sokkal egyszerűbb: öt zenész egy szobában. A 2008-as From the Basement felvétel a londoni Hospital Clubban készült, közönség nélkül. (Lásd a cikk alján.) Itt végre látni lehet, ki mikor lép be a gitárszövetbe, mit csinál Selway a doboknál, és mennyire kevés látványos mozdulatból épül fel a dal. Nálam ez a videó többet tett a Weird Fishes megértéséért, mint bármelyik technikai leírás.

Kritikai fogadtatás és további érdekességek

Egy olyan dalnál, amely sosem jelent meg önálló kislemezként, nincs kéznél egyszerű slágerlista-történet. Az In Rainbowsról a „Jigsaw Falling into Place” és a „Nude” kapott single-kiadást, a Weird Fishes pedig lassan nőtt a rajongók egyik alapdarabjává, koncerteken, fórumokon és ajánlásokban.

Az album közben hatalmas siker lett. A „fizess, amennyit akarsz” digitális megjelenés után a fizikai kiadás 2008 elején az amerikai Billboard 200 és a brit albumlista első helyén nyitott. A Radiohead a 2009-es Grammy-gálán két díjat nyert, köztük a legjobb alternatív albumét. A Pitchfork 9,3 pontot adott, a Rolling Stone öt csillagot. Rob Sheffield szerint egyetlen elpazarolt pillanat vagy gyenge szám sem került a lemezre. Alexis Petridis a Guardianben a zenekar legkarcsúbb, legmelegebb és egy évtized óta legbefogadhatóbb albumának nevezte.

A kritikai lelkesedésből a Weird Fishesnek is jutott. Az Uncut a csillogó gitárok egyik legszebb példájaként emelte ki, a Mojo az egész albumot művészileg és üzletileg szükséges mesterfogásnak tartotta. A dal közösségi rangsorokban még látványosabban erősödött meg: a RateYourMusicon 2007 első helyére és minden idők 16. pozíciójába került, több mint tizenháromezer szavazattal. A Rolling Stone olvasói a hetedik legjobb, 1990 után született Radiohead-dalnak választották.

Lianne La Havas 2020-as feldolgozása soulosabb, tágasabb és jóval lecsupaszítottabb lett. A Rolling Stone is kiemelte, az énekesnő pedig azt mondta, ez a cover alapozta meg az egész nagylemeze hangzását. Készült flamenco-gitáros és vonósnégyes-átirat, a TikTokon pedig hangulati, ambient videók alatt kezdett új életet. Kevés dal viseli ilyen jól, ha teljesen más ruhába öltöztetik.

KÖZÖSSÉGI VISSZHANG

A Weird Fishesről szóló rajongói beszélgetések néha úgy hangzanak, mintha mindenki ugyanabban az óceánban úszna. „Transzcendens”, „hipnotikus”, „óceáni”: ezek a szavak újra meg újra előkerülnek. Sokan a „Reckoner” mellett az In Rainbows csúcspontjának tartják, a zeneileg képzettebb hozzászólók pedig Steve Reichig bontják vissza a gitármintákat.

Persze van, aki öt és fél percnyi egy helyben járást hall benne. Ugyanaz a négy akkord, kevés látványos váltás, hagyományos refrén nélkül. Ezt nem akarom megcáfolni, mert sokáig én is hasonlóan hallottam. Nálam akkor változott meg, amikor az akkordok helyett azt kezdtem figyelni, melyik szólam lép előre, és melyik tűnik el. Az akkordok maradtak ugyanazok; én közben elkezdtem követni a rétegeket.

A dal 2024 őszén egy egészen más közegben is új hallgatókat talált. Egy amerikai tinédzser fiú georgiai étteremben, nyílt mikrofonos esten énekelte el élő zenekarral, a videó pedig egyetlen nap alatt több százezer megtekintést gyűjtött. Közel húszéves Radiohead-dal, éttermi színpad, TikTok-generáció. Elég valószínűtlen kombináció, mégis működött.

Én azért továbbra sem a rangsorokkal vagy a kommentekkel próbálnám eldönteni, mit tud a dal. Érdemes egyszer úgy végighallgatni, hogy nem várunk tőle refrént. Csak követjük a dobot, majd számoljuk, hány gitárt hallunk. Nálam innen kezdődött az egész.

Az album, és Néhány kapcsolódó érdekesség

Mielőtt a dal apró titkaira térnénk, érdemes egy pillantást vetni magára az albumra, mert az In Rainbows megjelenése legalább annyira emlékezetes, mint a zenéje. A lemez 2007. október 10-én bukkant fel, alig tíznapos előzetes bejelentéssel, a zenekar saját honlapján, „fizess, amennyit akarsz” alapon: a rajongó maga írhatta be, mennyit ad érte, akár nullát is. Fizikai formában csak hónapokkal később, 2007 végén és 2008 elején jelent meg, többek között egy méregdrága, dobozos gyűjtői kiadásban, amely külön bakelitet és művészeti anyagot is tartalmazott. A tíz dal a zenekar egyik legkiegyensúlyozottabb anyaga, és sokan máig az In Rainbowst tartják a Radiohead utolsó megkérdőjelezhetetlen remekművének. Ebbe a környezetbe illeszkedik a Weird Fishes, a lemez negyedik száma, a B oldal nyitánya.

Mielőtt gitárdal lett. Az „Arpeggi” 2005 márciusában, a Royal Festival Hallban még hat ondes martenot-játékossal és egy názáreti arab zenekarral szólalt meg. Az ondes martenot egy korai, kísérteties hangú elektronikus hangszer, amelyet Jonny Greenwood különösen kedvel. A ma ismert gitáros felvétel két évvel később állt össze.

A cím elárulja a módszert. Az „arpeggio” az olasz „arpa”, azaz hárfa szóból ered. Az akkord hangjai egymás után szólalnak meg, az „Arpeggi” pedig a szó többes száma. Ritka eset, amikor egy különös dalcím első fele majdnem használati utasítás.

A dobos nem mutatja az utat. Phil Selway végig tartja az egyenletes négynegyedet, a szakaszhatárokat viszont alig jelzi. A tagolást a gitárok sűrűsödése és ritkulása végzi. Ha csak a dobot követjük, feltűnik, milyen kevés eszközzel tartja egyben a teljes öt és fél percet.

Az utolsó hang helyén csend van. A legtöbb dal elhalkul vagy záróakkordhoz ér. A Weird Fishest egy rövid, glitch-es ütős rész után elvágják. A megoldás jól illik az utolsó szövegsorhoz: a beszélő eléri a mélypontot, kijut, a felvétel pedig már nincs ott, hogy elmagyarázza, mi történt utána.

Ki fizetett érte? A ComScore 2007-es adatai szerint a letöltők nagyjából 62 százaléka semmit sem adott az albumért. A fizetők átlagosan körülbelül hat dollárt utaltak, az amerikaiak ennél is többet. A becslések szerint a kísérlet mintegy hárommillió font bevételt hozott, és a digitális megjelenés már a fizikai kiadás előtt jövedelmezőbb lett, mint a Hail to the Thief teljes eladása.

Arundhati Roy és a furcsa halak. Egy elterjedt rajongói elmélet szerint a kifejezés Az Apró Dolgok Istene című regényből származhat, ahol egy indiai folyó ismeretlen teremtményei az élet és a halál határához kapcsolódnak. Yorke ezt soha nem erősítette meg. Jó kép, érdekes kapcsolat, de maradjon feltételezés.

Útravalóként

Ha jobban elmerülnél a dal hangzásában, vagy kapcsolódó alternatívákra vágysz, akkor itt van három olyan nóta, amelyek segítenek tovább tágítani a perspektívád:

➜ Radiohead: All I Need (In Rainbows, 2007). Ugyanazon a lemezen mutat egy másik módszert a feszültség felépítésére. Halk, sötét alapból indul, majd lassan addig nő, amíg már nincs hová tovább. A Weird Fishes rétegeket mozgat, az „All I Need” egyetlen nagy crescendo felé tart.

➜ Talk Talk: After the Flood (Laughing Stock, 1991). A post-rock egyik alapdarabja, és a Weird Fishes fontos szellemi előzménye. Organikus rétegekből épül, sok üres teret hagy, Jonny Greenwood játékára pedig komoly hatással volt a lemez. Ha ma csak egy ajánlást választanék a háromból, valószínűleg ezzel folytatnám.

➜ Sigur Rós: Ára bátur (Með suð í eyrum við spilum endalaust, 2008). A Weird Fishesszel szinte egyidős darab egészen más léptékben dolgozik. Csendből indul, majd hatalmasra nő, közben ugyanazt az alámerülésből felszabadulásba forduló érzetet járja körül.

Ha a fenti három út közül választasz, mindegyik mélyítheti a zenehallgatás élményét. Jó utat ezen a zenés felfedezőúton!

VIDEÓS ÉRDEKESSÉGEK

Radiohead: Weird Fishes / Arpeggi, From the Basement (2008). A londoni Hospital Club közönség nélküli felvétele nálam a dal legjobb hivatalos élő változata. Stúdiótiszta hangon lehet nézni, hogyan rakja egymásra az öt zenész azt, ami a lemezen egyetlen csillámló felületnek tűnik. A cikk után ezt indítanám el először.

REAKCIÓVIDEÓK ツ

Ha tetszett, hallgasd mélyebben ezeket is

További dalbemutatók a blogon

Arctic Monkeys – I Bet You Look Good on the Dancefloor

Arctic Monkeys – I Bet You Look Good on the…

2005 őszén az Arctic Monkeys úgy került a brit kislemezlista élére, hogy a közönsége már jóval a hivatalos kiadás előtt megvolt: a demóikat ingyen osztogatták, a rajongók pedig a MySpace-en terjesztették őket. Az „I Bet You Look Good on the Dancefloor” volt az a három perc, amelyik ezt a grassroots hullámot országos jelenséggé változtatta, és megnyitotta az utat egy olyan pálya előtt, amely egészen az AM világsikeréig vezetett. A következőkben végigvesszük, hogyan robban be egy banda ezzel a dallal, kik álltak mögötte, és miért szól máig frissen.

Joe Bonamassa – Drive

Joe Bonamassa – Drive

Kevin Shirley producer egyetlen feladatot adott ki, amikor Joe Bonamassa 2015 nyarán leült Nashville-ben dalt írni: minden legyen olyan gyors tempójú, amennyire csak lehet. A tizenegy dal öt nap alatt került szalagra a hajdani RCA Studio A termében, és végül a lemez leglassabb száma lett belőle kislemez. A „Drive” ma Bonamassa második legtöbbet streamelt dala, huszonkétmillió lejátszás fölött, miközben élőben mindössze tizenháromszor játszotta el, és 2017 óta egyszer sem. A lemez hivatalos kommunikációja a pályafutása legjobb helyezéséről beszélt, a Billboard 200 viszont mást mutat. Utánajártunk, mi történt valójában.

Pearl Jam – Black

Pearl Jam – Black

A „Black” úgy lett a Pearl Jam egyik legnagyobb dala, hogy a zenekar mindent megtett azért, hogy ne váljon hagyományos slágerré. A zene még „E Ballad” címen jutott el Stone Gossard kazettáján egy huszonöt éves San Diegó-i benzinkutashoz: Eddie Vedderhez. 1991-ben felkerült a Tenre, de Vedder megvétózta a kislemezt és a klipet is. A rádiókat ez nem érdekelte. Huszonöt hétig tartották a Billboard listáján, magasabbra emelve a díjnyertes „Jeremy”-nél. 2026 februárjában, harmincöt évvel később, a „Black” visszatért a slágerlistára. Mi tart életben ilyen sokáig egy dalt, amelyet saját énekese próbált megóvni a slágergépezettől?

ADATFORRÁSOK

**Band- és albumkontextus, idézetek**
– „World’s most popular unsigned band” (NYT, 2006): https://en.wikipedia.org/wiki/In_Rainbows
– Thom Yorke: „We’d all stopped to have kids…”: https://www.rollingstone.com/music/music-news/the-making-of-radioheads-in-rainbows-187534/
– Nigel Godrich: „I thought we needed an adventure” / „People all over the house…”: https://www.rollingstone.com/music/music-news/the-making-of-radioheads-in-rainbows-187534/
– Ed O’Brien: „Without fail whenever we play it live…” / „obviously epic in scope”: https://www.avclub.com/radioheads-thom-yorke-and-ed-obrien-1798214319
– Ed O’Brien: „I felt In Rainbows could be the final Radiohead record”: https://www.rollingstone.com/music/music-news/the-making-of-radioheads-in-rainbows-187534/
– Thom Yorke (A.V. Club, 2008): „explores the ideas of transience…”: https://www.avclub.com/radioheads-thom-yorke-and-ed-obrien-1798214319
– Szerzők: teljes banda (5 tag): https://en.wikipedia.org/wiki/In_Rainbows

**Eredet, cím, premier**
– 2005. márc. 27. Royal Festival Hall premier, 6 ondes martenot: https://citizeninsane.eu/music/inrainbows/arpeggi.html
– Premier + cím-háttér (másodlagos): https://www.songfacts.com/facts/radiohead/weird-fishes-arpeggi

**Zenei elemzés (akkordok, arpeggio-rétegek, struktúra)**
– Akkord-progresszió Em7–F#m7–A–Gmaj7, arpeggio-mintázatok, Jonny 1:48, 4. réteg ~2:37, Max MSP, Steve Reich: https://flypaper.soundfly.com/write/a-harmonic-analysis-of-radioheads-weird-fishes-arpeggi/
– Ugyanaz tükrözve (a Soundfly-cikk teljes szövegével): https://www.hypebot.com/hypebot/2020/11/harmonic-analysis-of-radioheads-weird-fishes-arpeggi.html
– Akkord/struktúra kiegészítés: https://www.hooktheory.com/theorytab/view/radiohead/weird-fishes-arpeggi/
– Abrupt befejezés, glitch-köz, „figyelj fel” pontok: https://www.maurolamanna.it/how-to-listen-weird-fishes-arpeggi-by-radiohead/
– Keverés / „floating underwater” produceri megközelítés: https://happymag.tv/engineering-the-sound-radioheads-in-rainbows/

**Szöveg / értelmezés**
– Arundhati Roy kapcsolat (The God of Small Things) – egyforrású blog: https://www.musicianwages.com/the-meaning-behind-the-song-weird-fishes-arpeggi-by-radiohead/
– Szövegértelmezés-háttér: https://www.songfacts.com/facts/radiohead/weird-fishes-arpeggi

**Videóklip**
– Tobias Stretch animáció (2008), Aniboom Contest nyertese: https://www.imdb.com/title/tt6920166/
– Tobias Stretch interjú / technika: https://highlike.org/tobias-stretch-3/
– From the Basement (Hospital Club, 2008): https://readdork.com/track/radiohead-weird-fishesarpeggi-live-from-the-basement
– From the Basement videó (beágyazható): https://www.youtube.com/watch?v=pcEJyvv6_kc

**Chart, díjak, eladás**
– US Billboard 200 #1, első heti eladás: https://www.billboard.com/pro/radiohead-in-rainbows-rewinding-the-charts-2008/
– UK Albums Chart #1: https://www.officialcharts.com/albums/radiohead-in-rainbows/
– Grammy (2 győzelem): https://www.grammy.com/artists/radiohead/8042/
– Grammy (lista): https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_awards_and_nominations_received_by_Radiohead

**Pay-what-you-want adatok**
– ComScore (62% fizette 0-t, fizetők átlaga): https://www.comscore.com/Insights/Press-Releases/2007/11/Radiohead-Downloads
– ComScore UK-adatok: https://www.comscore.com/Insights/Press-Releases/2007/11/UK-Radiohead-Downloaders
– Összefoglaló (CBS): https://www.cbsnews.com/news/first-results-of-radioheads-pay-what-you-want-experiment-are-in/

**Kritikák (pontszámok + idézetek)**
– Aggregátor (Pitchfork 9.3, Mojo, Uncut pontszámok): https://www.albumoftheyear.org/album/363-radiohead-in-rainbows.php
– Rolling Stone (5/5, Rob Sheffield): http://www.rollingstone.com/music/albumreviews/in-rainbows-20071101
– The Guardian (5/5, Alexis Petridis) – Wikipedián át: https://en.wikipedia.org/wiki/In_Rainbows
– AllMusic (4.5/5, Andy Kellman): https://www.allmusic.com/album/in-rainbows-mw0000496930
– Uncut (8/10): https://www.uncut.co.uk/reviews/radiohead-in-rainbows-8892/
– Slant (3.5/5): https://www.slantmagazine.com/music/radiohead-in-rainbows/
– NME: https://www.nme.com/reviews/reviews-radiohead-9350-317618
– Metacritic (88/100 összesítő): https://www.metacritic.com/music/in-rainbows/radiohead

**Utóélet, rajongói visszhang, top listák**
– RateYourMusic (#16 összes idők, #1 2007): https://rateyourmusic.com/song/radiohead/weird-fishes-arpeggi/
– Rolling Stone olvasói szavazás (#7 legjobb 1990 utáni Radiohead-dal): https://www.rollingstone.com/music/music-lists/readers-poll-the-10-best-post-1990s-radiohead-songs-66853/
– Lianne La Havas cover (Rolling Stone): https://www.rollingstone.com/music/music-features/lianne-la-havas-radiohead-weird-fishes-1020789/
– TikTok virális cover (Know Your Meme): https://knowyourmeme.com/memes/radiohead-weird-fishes-cover-viral-video
– Glastonbury 2017 setlist (12. szám): https://www.setlist.fm/setlist/radiohead/2017/worthy-farm-pilton-england-1be4fd70.html

©2025, SOUNDREBORN. All Rights Reserved

Fedezd fel a zene mélyebb rétegeit.

Köszönöm, hogy velem tartasz ebben a zenei utazásban. A SoundReborn azoknak szól, akik nemcsak hallgatják, hanem át is érzik a zenét — akik kíváncsiak a hangok mögött rejlő történetekre, pillanatokra és alkotókra. Fedezzfel további alkotásokat, hallgass mélyebben, és találd meg a zenében önmagad.