A „Black” egy kapcsolat után maradt üres térből indul. Veszekedést, nevet vagy utolsó találkozást nem kapunk. Vászon, agyag, levegő, üveg, tetoválás és égbolt marad helyettük. A képek előbb a lehetőséget mutatják meg, aztán azt, hogyan változtatja meg a veszteség a teljes látóteret.
Sheets of empty canvas, untouched sheets of clay
Were laid spread out before me, as her body once did
„Üres vászonlapok és érintetlen agyag terült előttem, ahogyan egykor az ő teste.”
A vászonra még bármi kerülhet, az agyag bármilyen alakot felvehet. A test emléke viszont rögtön múlt időbe tolja ezt a szabadságot. Ami egykor közelség volt, abból most megmunkálatlan felület maradt.
All five horizons revolved around her soul, as the Earth to the Sun
„Mind az öt horizont a lelke körül forgott, ahogy a Föld kering a Nap körül.”
A másik ember a Nap helyére kerül, minden irány hozzá igazodik. Az öt horizont túlzása azt az érzést adja, hogy a beszélő bármerre fordul, ugyanoda jut vissza. A sor a Pearl Jam rajongói kultúrájában is nyomot hagyott: a nagy korai interjúarchívum a Five Horizons nevet kapta.
Now the air I tasted and breathed has taken a turn
„Most pedig megváltozott a levegő, amelyet ízleltem és belélegeztem.”
Itt a hiány már a levegőben van. Vedder érzelmi jelzők nélkül mutatja meg, hogy ugyanabban a világban többé nem lehet ugyanúgy létezni. A veszteség testi tapasztalattá válik, mert ezt a levegőt továbbra is be kell lélegezni.
Ooh-oh, and all I taught her was everything
Mmm, oh, I know she gave me all that she wore
„Minden, amire megtanítottam, maga volt a minden. Tudom, hogy ő is nekem adott mindent, amit magán viselt.”
A „minden” szándékosan túl nagy szó, és a dal újra meg újra visszatér hozzá. Ebben a pillanatban még kölcsönösséget hallunk: a beszélő adott, és úgy érzi, ő is mindent megkapott. A következő rész mutatja meg, milyen súlyú lesz ez a teljesség, amikor már csak emlékként lehet hordozni.
And now my bitter hands chafe beneath the clouds
Of what was everything
„Most keserű kezeim felhorzsolódnak mindannak a felhői alatt, ami valaha mindent jelentett.”
And now my bitter hands cradle broken glass
Of what was everything
„Most keserű kezeim a törött üveget ringatják, mindazt, ami abból maradt, ami valaha mindent jelentett.”
A két rész csaknem ugyanoda tér vissza, egy mozdulat mégis megváltozik. Először a kéz sérül, később már maga tartja a törmeléket. A gyengéd ringatás veszélyes tárgy mellé kerül. A beszélő úgy őrzi a maradékot, hogy közben újra megvágja magát.
All the pictures have all been washed in black
Tattooed everything
„Minden kép feketére mosódott; ez a feketeség már mindent tetoválásként borít.”
Itt érkezik meg a cím. A nyitó vászon időközben feketére mosott képpé vált, az emlék pedig tetoválásként kerül a bőr alá. A mosás és a tetoválás ellentétes mozdulat: az egyik eltünteti a részleteket, a másik maradandó nyomot hagy. Együtt azt az állapotot adják vissza, amikor a közös múlt képei elmosódnak, az érzésük mégsem halványul.
All the love gone bad, turned my world to black
Tattooed all I see, all that I am, all that I’ll be, yeah
„A megromlott szerelem feketére festette a világomat; beleíródott mindenbe, amit látok, abba, aki vagyok, és abba is, aki még leszek.”
A feketeség ekkor már túlér a múlton. Befedi a jelent, az önképet és a jövőt is. A felsorolás fokozatosan szűkül rá a beszélőre: előbb a látványa változik meg, aztán ő maga, végül az is, akivé válhatna. Vedder az utolsó szótagot hosszan tartja ki, így a mondat terjedése a hangban is folytatódik.
I take a walk outside, I’m surrounded by some kids at play
I can feel their laughter, so why do I see her?
„Kimegyek sétálni, körülöttem gyerekek játszanak. Érzem a nevetésüket, akkor miért mégis őt látom?”
A dal kilép a szobából az utcára. A jelen könnyű és eleven, a beszélő mégis ugyanazt az arcot látja. A világ már továbbment, ő belül ugyanott maradt. Két sor elég ehhez, a lehetséges háttértörténeteket pedig nem dönti el helyettünk.
Mmm-hmm, all the twisted thoughts that spin ’round my head
I’m spinnin’, oh, I’m spinnin’
How quick the Sun can drop away
„Minden összecsavarodott gondolat a fejemben kering. Én is pörgök, csak pörgök. Milyen gyorsan le tud bukni a Nap.”
A forgás visszahozza az első versszak bolygóképét, most már szédítő formában. Korábban a világ a másik körül keringett. Itt a gondolatok és maga a beszélő kerülnek ugyanebbe a mozgásba. A biztos középpont egy pillanat alatt eltűnhet.
I know someday you’ll have a beautiful life, I know you’ll be a star
In somebody else’s sky, but why? Why?
Why can’t it be? Oh, can’t it be mine?
„Tudom, hogy egyszer szép életed lesz, és csillag leszel valaki más egén. De miért? Miért nem lehetne az enyém?”
A dal itt a legemberségesebb. A beszélő képes elképzelni a másik boldogságát, és szépet kíván neki. Ugyanabban a levegővételben tör fel belőle a tiltakozás. A korábbi Napból csillag lesz valaki más egén, a közös jövő pedig olyan életként jelenik meg, amelyet ő már csak kívülről nézhet.
Hogy mi vezetett idáig, azt a szöveg nyitva hagyja. A rajongói olvasatok között szakítás, haláleset, viszonzatlan vonzalom, abortusz és az első nagy kapcsolat elvesztése is szerepel. Vedder egyiket sem tette végleges megfejtéssé. Nekem a képek átalakulása marad meg: a vászon befeketedik, a Nap más egén lesz csillag, a kéz pedig végül ringatni kezdi azt, ami felsérti.
