R.E.M.:DocumentA lemez, amelyen a régi és az új R.E.M. először találkozott
Az R.E.M. ötödik nagylemeze az Irán–Contra-botrány és Ronald Reagan második elnöki ciklusának végén készült.
1987. augusztus 31.I.R.S. Records11 dal · 39:30alternatív rock · college rock · posztpunkkb. 27 perc olvasás
A LEMEZ MAGJApolitikai düh · tisztább hang · áttörés
Miért pont ez a lemez?
Volt egy nagyon jó barátom a kilencvenes évek elején, aki már akkor a Murmurt és a Reckoninget hallgatta, amikor én a Losing My Religion klipjén lelkesedtem az MTV-n. Mutatta őket, én pedig egyszerűen nem értettem, mit szeret bennük. Az én R.E.M.-em az Out of Time volt, először másolt lengyel Takt-kazettán, később CD-n, majd jött az Automatic for the People. Az övé egy zárt, dünnyögős, homályos világ volt, amely mintha csak a beavatottakhoz beszélt volna. Akkor két külön zenekart hallottunk ugyanazon a néven.
Harminc év kellett hozzá, hogy megértsem, mit hallott ő. Ma a Reckoning nálam is a legnagyobb kedvencek között van, és egyre jobban érdekel, honnan érkezett az a zenekar, amelyet annak idején már kész csomagként kaptam. Ezen az úton lett fontos a Document. Ez volt az utolsó I.R.S.-lemezük, itt vált először igazán érthetővé Stipe éneke, és innen került ki az első amerikai Top 10-es slágerük. Itt ér össze az a két R.E.M., amelyikről a barátommal annak idején vitatkoztunk.
Ha neked is elsősorban a két nagy dal van meg róla, érdemes most a körülöttük álló lemezt is végighallgatni. A korai R.E.M. zártabb világa innen már sokkal könnyebben megközelíthető. Én is ezen az ajtón jutottam vissza hozzájuk, csak valamivel később, mint szerettem volna.
Spoilerzóna
Három kérdés, amelyet érdemes magaddal vinni
Hogyan jutott el egy college rádiókból kinövő zenekar az amerikai Top 10-ig úgy, hogy közben egyre nyíltabban beszélt politikáról?
A Document akkor lépett be a kereskedelmi főáramba, amikor a listákat egészen másfajta produkciók uralták. Az áttörés időzítése és a zenekar reakciója többet mond a fordulatról, mint maga a helyezés.
Mit változtatott Scott Litt a megszólaláson, és miért lett Michael Stipe hangja ezen a lemezen ennyire érthető?
Az előző albumokhoz képest már az első fél percben hallható a különbség. Több egymásra épülő stúdiódöntést kell szétszedni ahhoz, hogy kiderüljön, mitől került közelebb az egész zenekar.
Valóban gyengébb a második oldal, vagy egyszerűen más nyelven folytatja azt, amit az első elkezdett?
A Page és a Leaf oldal egészen más tempót, témákat és hangszíneket használ. A kérdés ott válik érdekessé, ahol a lendületvesztés és a tudatos regiszterváltás közötti határ elmosódik.
A három kérdés más oldalról közelít ugyanahhoz a fordulathoz. A válaszok együtt rajzolják ki, mennyit változott az R.E.M. ezen a lemezen.
Indítsd el az albumot.
A cikk fejezeteiAz előadó
01 / Az előadó
Athensből az országos figyelemig
Athens, Georgia a hetvenes évek végén különös zenei műhellyé alakult. A B-52's és a Pylon már bizonyította, hogy az egyetemvárosból el lehet jutni az amerikai klubhálózatba, a 40 Watt Club és a Tyrone's O.C. pedig állandó színpadot adott az új zenekaroknak. Michael Stipe művészeti hallgatóként érkezett ide, Peter Buck a Wuxtry Records lemezboltban dolgozott. Patti Smith, a Television és a Wire lemezei hozták őket közös nevezőre.
Mike Mills és Bill Berry Maconból érkezett, ahol már középiskolásként együtt zenéltek. A négyes 1980. április 5-én, Kathleen O'Brien születésnapi buliján lépett fel először a használaton kívüli St. Mary's templomban. A Twisted Kites névvel kapcsolatban sokáig makacsul tartotta magát egy jó történet, később azonban a zenekar tisztázta, hogy csak fontolgatták. Első koncertjükön még név nélkül álltak a több száz fős közönség elé.
Az 1981-es Radio Free Europe kislemez és az 1982-es Chronic Town EP után az I.R.S. Records olyan keretet adott nekik, amelyben a saját tempójukban dolgozhattak. A Murmur 1983-ban kritikai áttörést hozott, a Reckoning tovább növelte a college rádiós közönséget. Stipe elmosódó éneke, Buck csilingelő gitárja, Mills dallamos basszusa és Berry lendületes dobolása ekkorra már azonnal felismerhető közös nyelvvé állt össze.
Öt év alatt megjelent a Murmur, a Reckoning, a Fables of the Reconstruction és a Lifes Rich Pageant, miközben az R.E.M. szinte folyamatosan turnézott. A Lifes Rich Pageant a Billboard 200 huszonegyedik helyéig jutott, és megszerezte a zenekar első aranylemezét. A Document előtt már komoly országos bázisuk volt, a Top 10-es album és kislemez azonban még hiányzott.
„Öt és fél éve úton voltunk, és elég feszült volt. Mindenki belefáradt, hogy távol van otthonról, le van égve, és folyton egymás társaságában van.”
Peter Buck a Document előtti időszakról
Az R.E.M. AthensbenAz R.E.M. 1987-ben
A turnéfáradtság mellé 1986 végén politikai düh társult. Az Irán-Contra-ügyben kiderült, hogy az amerikai kormányzat titokban fegyvereket adott el Iránnak, majd a bevétel egy részét a nicaraguai kontrák támogatására fordította. A Tower-bizottság 1987 februárjában bírálta a Reagan-kormányzat működését, márciusban maga az elnök is elismerte, hogy a titkos akció fegyverek és túszok közötti alkudozássá fajult. Ez a történet már túl konkrét volt ahhoz, hogy az R.E.M. homályos képek mögé rejtse.
Don Gehman, a Lifes Rich Pageant producere bizonytalan volt az új dalok irányában, ezért nem vállalta a következő albumot. Ő ajánlotta maga helyett Scott Littet, akinek a dB's Repercussion című lemezén végzett munkáját a zenekar ismerte és szerette. Az első közös próba az 1986 decemberében rögzített Romance volt. A találkozás működött, Litt pedig megkapta a teljes nagylemezt.
A dalok egy része 1986 végére már formálódott, további demók John Keane athensi stúdiójában készültek, néhány számot pedig koncerteken teszteltek. Nashville-ben keményebb, szögletesebb, részben élő stúdióhangzást kerestek. A rádiós áttörés ekkor még senki tervében sem szerepelt. Buck a megjelenés előtt azt mondta, nem látja a Documentet olyan lemeznek, amely szétrobbantja majd a listákat, bár szerinte történtek már furcsább dolgok is.
Az év végére valóban megtörtént a furcsább dolog. A The One I Love bekerült az amerikai Top 10-be, a Document ugyanezt elérte az albumlistán, a Rolling Stone pedig 1987. december 3-án címlapra tette az együttest. Steve Pond cikkének alcíme már kész diplomát állított ki: Amerika legbefolyásosabb college zenekara lediplomázott.
„El sem hiszem, hogy Springsteennel egy lapon emlegetnek minket. Ez igazából nem sokat jelent, de az iparágnak igen, és gondolom azoknak a gyerekeknek is, akik olvasnak.”
Michael Stipe, Rolling Stone, 1987
02 / A korszak
1987 két zenei világa
A Document 1987. augusztus 31-én jelent meg, ugyanazon a napon, mint Michael Jackson Bad című albuma. Ennél látványosabb kontrasztot nehéz volna kitalálni. Jackson a korszak egyik legnagyobb költségvetésű, gondosan felépített popprodukcióját adta ki, az R.E.M. pedig az utolsó albumát annál a független kiadónál, amely a college rock és a new wave világában volt igazán otthon.
Az amerikai albumlistákat Bon Jovi, Whitney Houston, U2 és a nagy stúdióprodukciók uralták. A Slippery When Wet lett az év legkelendőbb albuma, Whitney Houston második nagylemeze tizenegy héten át vezette a Billboard 200-at. A The Joshua Tree közben megmutatta, hogy alternatív háttérből is el lehet jutni a stadionokig. Az Appetite for Destruction már megjelent, a Guns N' Roses nagy áttörése azonban csak 1988-ban következett.
A gitárzene peremén közben rendkívül erős év zajlott. Megjelent a Hüsker Dü Warehouse: Songs and Stories, a Replacements Pleased to Meet Me, a Sonic Youth Sister, a Cure Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me, a 10,000 Maniacs In My Tribe és a Smiths Strangeways, Here We Come című lemeze. A hiphopban a Public Enemy első albuma hozott új politikai nyelvet. A Document ebben a zsúfolt mezőnyben talált átjárót a szélesebb közönséghez.
Albumlista · Billboard 200
R.E.M. · Document10. hely
Ugyanezen a listán
Bruce Springsteen · Tunnel of Love
Michael Jackson · Bad
Dirty Dancing · filmzene
Whitesnake · Whitesnake
Pink Floyd · A Momentary Lapse of Reason
Kislemezlista · Billboard Hot 100
R.E.M. · The One I Love9. hely
Ugyanezen a listán
Whitney Houston · So Emotional
George Michael · Faith
Belinda Carlisle · Heaven Is a Place on Earth
Bill Medley és Jennifer Warnes · (I've Had) The Time of My Life
Whitesnake · Is This Love
A college rock 1987-ben még elsősorban közeget jelentett: az amerikai és kanadai egyetemi rádiók alternatív játszási listáit. A Billboard csak 1988 szeptemberében indította el a Modern Rock Tracks listát, amely már kereskedelmileg is látható alternatív piacot jelzett. Az R.E.M. ennek a piaci átrendeződésnek a küszöbén tört át.
A zenekar nem igazította a dalait a korabeli slágergyártás szabályaihoz. Maradtak a politikai témák, a torzított gitárok, a furcsa szövegképek, sőt még a Wire-feldolgozás is. A rádiók mégis találtak két dalt, amely ezt a világot átvitte a college állomások határán. Ettől érdekes igazán a sikerük.
03 / Koncepció és hangzás
File Under Fire
A Document dalai nem állnak össze hagyományos történetté, mégis ugyanabban a nyugtalan világban mozognak. A cím iratot, bizonyítékot és korrajzot is jelenthet, az eredeti kiadás gerincén olvasható „File Under Fire” pedig rögtön megadja a tárgyszót. A tűz politikai fenyegetésként, személyes kiégésként és visszatérő szövegképként terjed végig a lemezen.
„Csak be kell kapcsolni a tévét, és elönt a hazugságáradat azoktól, akiknek állítólag az országot kellene vezetniük.”
Peter Buck, 1987
Scott Litt a korábbi lemezekhez képest előrébb hozta az éneket, nagyobb teret adott a doboknak, és tisztábban választotta szét a hangszereket. Stipe hangja közelebb került a hallgatóhoz, az érthetőbb kiejtés azonban nem oldott fel minden jelentést. A The One I Love világosan kimondott mondatait így is szinte tökéletesen félreértette a közönség.
Buck tudatosan félretolta a kényelmesebb, csilingelő gitárhangot. Saját összefoglalása szerint minden recsegős és szögletes jöhetett, a csilingelő és kényelmes ötletek pedig kikerültek. A próbatermi „káoszmódszerben” addig játszottak zajos töredékeket, amíg használható riff vagy ritmus nem született belőlük. A Finest Worksong egyetlen húron megütött nyitófigurája ennek a módszernek a legtisztább eredménye.
A ritmusszekció is megváltozott. Berry korábban rossz tapasztalat miatt kerülte a click tracket, most a dalok egy részénél elfogadta, és minden felvétel előtt újrahangolta a dobokat. Ettől az alap pontosabb és súlyosabb lett, miközben megmaradt az együtt játszó zenekar lendülete. Mills basszusa a keményebb gitárok között is dallamot visz, így a lemez ereje ritkán merül ki a hangerőben.
04 / Alkotógárda
Akik közelebb hozták az R.E.M.-et
A felvétel
Stúdió
Sound Emporium Studio A, Nashville
Időszak
1987. március 31. – május 2.
Keverés
Master Control, Los Angeles
Mastering
Bob Ludwig, Masterdisk
A hangzás gerince
Producer
Scott Litt és R.E.M.
Szerzők
Berry, Buck, Mills és Stipe
Külön színek
Fairlight, szaxofon és dulcimer
Scott Litt érkezése mellett megmaradt az addigi munkamódszer lényege. A zenekar továbbra is négy egyenrangú szerzőként dolgozott, a dalok magja pedig a próbateremből érkezett. Litt világosabb fizikai formát adott a már meglévő energiának: az ének közelebb került, a dobok nagyobbat szóltak, a gitárok pedig több helyet hagytak a ritmusszekciónak.
A stúdióban több kísérleti elem született, mint amennyi végül a lemezen maradt. Talált hangokat, visszafelé kezelt textúrákat és Fairlight-mintákat próbáltak ki, a keverés során azonban a zenekari játék kapott elsőbbséget. A Document tele van apró technikai részletekkel, hallgatás közben mégis a négy zenész ereje kerül előre.
A külső közreműködők kevés teret kapnak, a belépéseik mégis könnyen felismerhetők. Steve Berlin szaxofonja a Fireplace végén egy eredetileg tervezett Buck-gitárszóló helyére került. Carl Marsh Fairlightja főként ugyanennek a dalnak a textúráiban dolgozik, Buck dulcimerje pedig a King of Birds lassú menetét billenti ki a megszokott gitárhangból. Ezek rövid kitérők, mégis sokat tágítanak a lemez hangterén.
„Szeretem a nagy hangzást. Szeretem a merész hangzásokat. Szeretem, ha az énekes megfogja a hallgatót.”
Scott Litt producer
producer
Scott Litt
Litt hangmérnökként kezdte a hetvenes évek végén, első fontos produceri munkái közé tartozott a dB's 1982-es Repercussion albuma. A Document lett az első teljes R.E.M.-lemeze, majd 1996-ig további öt stúdióalbumot készített velük: a Greent, az Out of Time-ot, az Automatic for the People-t, a Monstert és a New Adventures in Hi-Fi-t. A zenekar legsikeresebb korszaka ezzel a lemezzel és ezzel a produceri kapcsolattal indult el.
szaxofon
Steve Berlin
A Los Lobos szaxofonosa 1987. május 12-én rögzítette a Fireplace szólóját. Litt korábbi közös munkáik révén ismerte, és azért hívta Nashville-be, hogy a dal végére más karakter kerüljön, mint amit egy újabb gitárszóló adott volna. Berlin jazzes, zaklatott belépése idegen testként feszül a zenekar hangzásában, és ettől működik ennyire jól.
05 / A lemez íve
Két oldal, kétféle nyugtalanság
A Document tizenegy dala alig negyven perc alatt jut el a nyilvános politikai beszédtől a személyesebb, rejtjeles képekig. A Page oldal hat száma szinte folyamatosan előrerohan, a Leaf öt dala lassít, több teret hagy a hangszíneknek, és kevésbé közvetlenül fogalmaz. A két oldal közötti törés adja a lemez dramaturgiáját, és egyben ebből ered a legnagyobb vitája is.
A Finest Worksong felszólítással indít, utána a Welcome to the Occupation, az Exhuming McCarthy és a Disturbance at the Heron House egyre közelebb húzza az amerikai politikát. Közép-Amerika, a mccarthyzmus visszatérésének veszélye és Orwell Állatfarmjának Reagan-kori olvasata követi egymást. A Strange groteszk Wire-feldolgozása rövid levegőt enged, majd az oldal a világvége felszabadult szóáradatával zárul.
A második oldal a zenekar addigi legnagyobb slágerével kezdődik, de a The One I Love érzelmi hidegsége már jelzi a fordulatot. A Fireplace shaker-rítusból vett szövege, a címével szándékosan félrevezető Lightnin' Hopkins, a földrengést megérző állatoktól induló King of Birds és a hajléktalan Pee Wee történetéhez kötődő záródal töredékesebb, befelé fordulóbb világot épít.
Több kritika ragyogónak nevezte az első oldalt, a másodikat pedig jóval gyengébbnek. A lendület valóban megtörik, és a két óriási dal körül nem minden szám tartja ugyanazt a szintet. A Leaf azonban más feladatra vállalkozik: a nyilvános vádirat után közel hozza a személyes használatot, a rítust, az előérzetet és a társadalom szélére sodródott embert. A lemez kollektív felszólítással indul, végül egyetlen alak elmosódó történeténél hagy magunkra.
06 / Kiemelt dalok
Három dal közelről
Három dalból három külön út nyílik a Document egészére. A Finest Worksong a megváltozott hangot és a politikai ébredést sűríti egyetlen riffbe, az End of the World a világvége-zajt fordítja felszabadult tempóba, a The One I Love pedig azt mutatja meg, milyen messz juthat egy dal, ha a dallama könnyebben befogadható, mint a jelentése.
A1
Finest Worksong
Peter Buck egyetlen B-húron ütött gitárfigurát vitt a próbára.
Hossz3:48
Kislemez1988. március
UK lista#50 · 2 hét
Kontextus
Peter Buck egyetlen B-húron ütött gitárfigurát vitt a próbára. Mills és Berry azonnal ráépült, a dal pedig Buck emlékei szerint gyakorlatilag az első közös játékból megszületett. Abban is hamar biztosak voltak, hogy ez nyitja majd az albumot. A riff nem kér időt: rögtön a történés közepébe dobja a hallgatót.
A dal az amerikai munkaeszmény és a fogyasztás kapcsolatát vizsgálja. Stipe későbbi magyarázata szerint azt a vágyálmot támadja, amelyben az ember folyamatosan dolgozik, megszerzi, amit akar, majd azonnal újabb cél után indul. A felszólító mondatok elsőre politikai jelszavaknak hangzanak, közben a beszélő többször saját magához fordul. A nagy közösségi ébresztő mögött ott dolgozik az önvizsgálat is.
Ez az album legvilágosabb bejelentése arról, hogy az R.E.M. hangja megváltozott. A nyitófigura darabos és fémes, Berry dobja szinte gépként tolja előre, Stipe pedig minden korábbinál határozottabban ül a hangkép közepén. Peter Buck 2023-ban ezt a számot is beválasztotta a tíz kedvenc R.E.M.-dala közé.
Dalszöveg
A dal az ébredés nyelvével indul, és hamar kiderül, hogy a felkelés belső rendrakást is jelent. A beszélő azt vizsgálja, hogyan keveredik össze az, amit akarunk, azzal, amire valóban szükségünk van. A „legszebb óra” ígérete lehetőségként és figyelmeztetésként is hallható. Stipe politikai szöveget ír, mégis visszateszi a változás felelősségét az egyénhez.
The time to rise has been engaged You'd better best to rearrangeElérkezett a felkelés ideje Jobban teszed, ha átrendezed a dolgokatAnother chance has been engaged To throw Thoreau and rearrangeÚjabb esély nyílt Hogy félredobd Thoreau-t, és átrendezd a dolgokatTake your instinct by the reins You'd better best to rearrangeVedd kézbe az ösztöneid gyeplőjét Jobban teszed, ha átrendezed a dolgokatOh-oh, your finest hour Oh-oh, your finest hourÓ-ó, ez a te legszebb órád Ó-ó, ez a te legszebb órád
A Finest Worksong 1988 márciusában az album harmadik és utolsó kislemezeként jelent meg. Ez lett az R.E.M. utolsó új kislemeze az I.R.S. Recordsnál. Az amerikai Hot 100-ra nem került fel, a Mainstream Rock Tracks listán a 28., a brit kislemezlistán az 50. helyet érte el. A szám erejét a listák ezúttal csak részben követték.
A kislemez egyik fontos változata a Mutual Drum Horn Mix, amelyen az Uptown Horns fúvósai szerepelnek, és amely később az Eponymous válogatásra is felkerült. A fúvósok jobban kihozzák a dal munkadalos, felvonulásszerű karakterét. Az albumváltozat ehhez képest szárazabb és szigorúbb marad.
A dal elmaradt a másik két kiemelt szám közönségsikerétől, az album egészét viszont ma is hitelesen képviseli. Koncerten több száz alkalommal játszották, és könnyű érteni, miért: néhány másodperc alatt beállítja a Document feszes, dühös alaphangját.
Videoklip
Az 1988-as promóklip ipari környezetben játszódik. Munkások, fémmegmunkálás és egy dobált, összetört, majd elégetett földgömb kapcsolja a dal munkáról szóló címét a tágabb politikai jelentéshez. A képek direktek, a szöveget mégsem zárják egyetlen megfejtésbe.
A videó rendezői kreditje bizonytalan. Egyes helyeken Michael Stipe, máshol James Herbert neve szerepel, de egyik hozzárendelést sem támasztja alá megbízható forrás. A videó ezért rendezői kredit nélkül marad.
A klip legerősebb gondolata a földgömb sorsában jelenik meg. Először munkaeszköznek vagy terméknek látszik, aztán játékszerré, hulladékká és elégethető tárggyá válik. A képsor ugyanarra kérdez rá, mint a dal: hogyan keverjük össze a szükségleteinket a folyton újratermelt vágyainkkal.
It's the End of the World as We Know It (And I Feel Fine)
A dal egy korábbi, PSA munkacímen futó számból nőtt ki, és kapcsolatban áll a nyíltabban Reagan-ellenes Bad Day korai változatával is.
Hossz4:04
Kislemez1987. november 16.
Billboard Hot 100#69
Kontextus
A dal egy korábbi, PSA munkacímen futó számból nőtt ki, és kapcsolatban áll a nyíltabban Reagan-ellenes Bad Day korai változatával is. Stipe a szöveg nagy részét éneklés közben írta meg a stúdióban, amíg a többiek vacsorázni mentek. A világvége szóáradata tehát egy üres stúdióban kezdett végleges alakot ölteni. Az első ismert élő előadás 1987. március 25-én volt Athensben, néhány nappal a nashville-i felvételek kezdete előtt.
A felsorolásban híradóképek, természeti katasztrófák, politikai nevek és banális tárgyak ütköznek. Leonard Bernstein, Leonid Brezsnyev, Lenny Bruce és Lester Bangs azonos kezdőbetűit egy álom sodorta egymás mellé. Stipe azt álmodta, hogy Lester Bangs születésnapi partiján ő az egyetlen vendég, akinek nem L.B. a monogramja.
A gyors szóáradat alatt a zenekar feltűnően fegyelmezett. Berry staccato dobbevezetője indítja el a mozgást, Buck és Mills pedig végig megtartja azt a keretet, amelyben Stipe szinte lélegzetvétel nélkül haladhat. A hídnál Mills ellenéneke rövid belső teret nyit, mintha valaki néhány másodpercre ki akarna lépni a globális zajból.
Dalszöveg
A világvége itt egymásra torlódó hírekből, képekből és nevekből áll. A refrén megkönnyebbülése jóval összetettebb a vidámságnál: a beszélő elfogadja, hogy az ismert rend szétesett, és ettől különös szabadságot érez. Maga a szöveg is évtizedekig bizonytalanul keringett, amíg Michael Stipe 2025-ben több bejegyzésben tisztázott néhány félrehallott sort.
That's great It starts with an earthquake, birds and snakesEz remek Egy földrengéssel kezdődik, madarakkal és kígyókkalWorld serves its own needs, don't misserve your own needsA világ a saját igényeit szolgálja, te ne hanyagold el a sajátjaidatYou vitriolic, patriotic, slam fight, bright light Feeling pretty psychedTe epés, hazafias, összecsapás, vakító fény Egészen fel vagyok pörögveIt's the end of the world as we know it And I feel fineVége a világnak, ahogy ismerjük És én jól vagyok
A kislemez az amerikai Hot 100-on a 69., a Mainstream Rock Tracks listán a 16. helyig jutott. Az Egyesült Királyságban az eredeti kiadás a 87. helyet érte el; a gyakran idézett 39. hely az 1991-es újrakiadáshoz tartozik. A dal közönségtörténete jóval nagyobbra nőtt, mint amit az első listás szereplése ígért.
Válságok idején rendszeresen új közönség talál rá. A 2012-es maja világvége előtti héten az amerikai eladása 3000-ről 19 000-re ugrott, 2020 márciusában pedig a letöltések és a streamek is meredeken emelkedtek. Biztosan mérhető visszatérést 2011-ben, 2012-ben és 2020-ban hozott. Az Y2K-hoz és a 2023-as UFO-hírekhez kapcsolt ugrások mögött viszont nincs megbízható forrás.
A dal filmekben, előzetesekben és sorozatokban is új életet kapott, az Independence Daytől a Chicken Little-ig. A Simpson család egyik epizódjában maga az R.E.M. énekli Homerrel, 2024-ben pedig Jason Isbell ezt választotta a zenekar Songwriters Hall of Fame-beiktatása előtt. Kevés rockdal alkalmazkodik ilyen könnyen minden újabb világvége-hangulathoz.
Videoklip
James Herbert klipjében Noah Ray gördeszkás tinédzser kutat egy roskatag, elhagyott farmházban. Könyvek, papírok és széthagyott tárgyak töltik meg a szobákat, mintha a dal szóáradata képként is felhalmozódna. A zenekar csak röviden jelenik meg. A főszerep a fiúé és a házé.
Herbert kézi kamerával dolgozott, és kereste az előre nem tervezett pillanatokat. A felvételen megjelenő kutya véletlenül került a jelenetbe, a rendező pedig az ilyen spontán zavarokat tartotta értékesnek. A videó egy széteső világ tárgyai között hagy bóklászni, látványos apokalipszis nélkül.
A ház és a benne maradt tárgyak időtlenné teszik a klipet. Korabeli hírfelvételek és látványos pusztítás nélkül is működik minden újabb válságban. A gyors dal és a lassan felfedezett környezet feszültsége ugyanazt a furcsa nyugalmat tartja fenn, amelyet a refrén ígér.
Peter Buck a saját verandáján dolgozta ki a nyitó riffet, majd a zenekar hangszeresen rakta össze a dalt.
Hossz3:16
Kislemez1987. augusztus 24.
Billboard Hot 100#9
Kontextus
Peter Buck a saját verandáján dolgozta ki a nyitó riffet, majd a zenekar hangszeresen rakta össze a dalt. Stipe csak ezután írt rá éneket. A felvétel 1987 áprilisában készült Nashville-ben, a lemez első kislemezeként pedig már augusztusban megjelent. A zenekar egyik legfontosabb áttörése feltűnően kevés alkatrészből állt össze.
A dal néhány mondatból és egyetlen szóból álló refrénből épít fel teljes érzelmi helyzetet. A nyitás rádiós szerelmi ajánlásnak hangzik, a következő sor viszont kelléknek nevezi a megszólított embert. Stipe később „hihetetlenül erőszakos” dalnak nevezte, amelyben valaki újra és újra kihasznál másokat. A romantika már a második sorban eltűnik.
A hangszerelés tömörsége segítette a félreértést. Buck riffje azonnal megjegyezhető, a ritmusszekció egyenes úton viszi a refrénhez, Stipe pedig minden korábbinál tisztábban énekel. A nagy, nyújtott „Fire” könnyen szenvedélynek hallatszik, miközben a versszakok hideg használati viszonyról beszélnek.
Dalszöveg
A szöveg először vallomást ígér, majd egyetlen sorral visszavonja. A megszólított ember időtöltés és kellék, akit a beszélő hátrahagy. A harmadik versszakban egyetlen szó változik meg: az egyik kellék helyét átveszi egy másik. A dal brutalitása a takarékosságából ered, mert magyarázat és feloldozás nélkül mutatja meg az ismétlődő mintát.
This one goes out to the one I love This one goes out to the one I've left behindEzt annak küldöm, akit szeretek Ezt annak küldöm, akit hátrahagytamA simple prop to occupy my time This one goes out to the one I loveEgy egyszerű kellék, hogy elüssem vele az időt Ezt annak küldöm, akit szeretekFire (She's comin' down on her own now)Tűz (Most már magától zuhan alá)
A The One I Love lett az R.E.M. első amerikai Top 10-es kislemeze. A Billboard Hot 100-on a kilencedik helyig jutott, a rocklistán második lett. Az 1987. december 5-i American Top 40 adásban közvetlenül Whitney Houston So Emotional című dala mögött szerepelt. Néhány hónappal korábban aligha lehetett volna ezt a párosítást elképzelni.
Az Egyesült Királyságban az eredeti megjelenés az 51. helyig jutott, az 1991-es újrakiadás már a 16. helyet érte el. A Robert Longo által rendezett videót 1988-ban MTV Video Music Awardra jelölték a legjobb rendezés kategóriájában. A dal idővel az R.E.M. legtöbbször játszott koncertszámává vált.
A sikerhez hamar hozzátartozott, hogy hallgatók szerelmi vallomásként ajánlották egymásnak a dalt. Stipe kezdetben értetlenül figyelte ezt, később elfogadta, hogy a közönség saját jelentést adott neki. A félreértés idővel ugyanúgy a szám történetének része lett, mint a szöveg eredeti hidegsége.
Videoklip
Robert Longo képzőművész klipje mellőzi a lineáris történetet. Szikrák, táncoló alakok, virágok, felhők és beállított testhelyzetek váltják egymást, miközben a zenekar a dal tömörségéhez illő, fegyelmezett képi térben jelenik meg. A látvány feszültséget teremt, a szöveg megfejtését pedig nyitva hagyja.
Az operatőr Alton Brown volt, aki később a Good Eats televíziós műsor készítőjeként vált ismertté. A klip MTV-s jelenléte sokat segített abban, hogy a dal a college rádiók közönségén túl is felismerhető legyen. A képek és a refrén együtt romantikusabb benyomást kelthettek, mint amilyen történetet a versszakok elmondanak.
Longo nem rendezi egyetlen történetté a képeket, így a videó megőrzi a dal alapvető ellentmondását. A felszín elegáns és könnyen befogadható, a részletek hidegebbek és nyugtalanítóbbak. A néző ugyanúgy belecsúszhat a romantikus olvasatba, ahogy annak idején a rádióhallgatók.
A nagy kislemezek mellett két albumdal mutatja meg igazán, milyen szélesre nyílt ezen a lemezen az R.E.M. világa. Az egyik harsány politikai menet, a másik lassú és baljós előérzet. Együtt a Document két kevésbé kézenfekvő, mégis meghatározó arcát adják.
01 / A33:19 · albumdal
Exhuming McCarthy
Az Exhuming McCarthy nyitó írógépe már az első másodpercekben megmutatja, hogyan dolgozik a Document: egy tárgyi hangból történelmi bizonyíték lesz. A dal közepén Joseph Welch 1954-es mondata hallható, amellyel a hadsereg ügyvédje McCarthy szenátor tisztességérzetét kérte számon. A menetelő ritmus, Mills erőteljes basszusa és a harsány fúvósszínek politikai felvonulást idéznek, közben groteszk paródiává csavarják. Érdemes azt figyelni, hogyan válik a vidámnak tűnő lendület fokozatosan fenyegetővé. A szám az ötvenes évek antikommunista boszorkányüldözését kapcsolja a Reagan-korszak újkonzervatív légköréhez, így az album politikai magjának egyik legtömörebb darabja.
02 / B44:08 · albumdal
King of Birds
A King of Birds a második oldal lassabb világában teremt új fókuszt. Peter Buck dulcimerje száraz, régies színt visz a hangképbe, Bill Berry dobja pedig komótos menetként tartja mozgásban a dalt. A kiindulópont azoknak az állatoknak a megfigyelése, amelyek állítólag előbb érzékelik a földrengést és más természeti veszélyeket, mint az emberek; Stipe saját, földrengések előtti fejfájásairól is beszélt. A refrén egyre nagyobb teret kér magának, miközben a hangszerelés végig visszafogott marad. Berry szerint az R.E.M. ekkorra jutott el oda, hogy egy ilyen dallal megtörheti egy album lendületét. A szám a Leaf oldal egyik kulcsa: lassítja a lemezt, közben fenntartja az előérzetet és a nyugtalanságot.
07 / Fogadtatás
Nyolcadik a kritikusoknál, tizedik a boltokban
#10Billboard 200 · első Top 10
platinaRIAA · 1988. január 25.
#28UK Albums Chart
#8Pazz & Jop · 1987
A korabeli kritikák gyorsan felismerték, hogy az R.E.M. direktebb lett, miközben megőrizte különös karakterét. David Fricke a Rolling Stone-ban öt csillagot adott a lemeznek, és egy mozgásban lévő zenekar hangjaként írta le. Jon Pareles is ezt a magabiztosságot és dacot hallotta benne. Az R.E.M. úgy jutott el a kultstátusztól a tömeges népszerűségig, hogy közben maga szabta meg a feltételeket.
A fenntartások főként a két oldal közötti töréshez kapcsolódtak. A Trouser Press az egész első oldalt ragyogónak nevezte, a hátoldalt fele olyan jónak. Évtizedekkel később is hasonlóan szólt a vita: az NME 2023-as életműrangsorában az ötödik helyre tette a Documentet, miközben az A oldalt minden idők egyik legjobb lemezoldalának nevezte. A dicséret és a kifogás ugyanoda mutatott.
A kritikai lelkesedést hamar követte a kereskedelmi siker. Az album 1987. szeptember 26-án a 46. helyen került fel a Billboard 200-ra, november 7-én pedig elérte a tizedik helyet. 1988 januárjára platinalemez lett az Egyesült Államokban. A gyakran idézett, közel tízmilliós világpiaci eladás viszont nem igazolható sem hivatalos minősítéssel, sem megbízható összesítéssel.
„Talán végre rájöttek, hogy az érthetőség nem jelent lezárást. Vagy csak biztosra akartak menni, hogy mindenki tudja, mennyire be vannak gurulva. Akárhogy is, ezek az álomdalok egy lángoló világ rémálmai.”
Robert Christgau, Village Voice, 1987
08 / Pályakép és hatás
Az utolsó I.R.S.-lemez után
Az R.E.M. 1988 elején közölte az I.R.S. vezetőjével, Jay Boberggel, hogy távozik. A döntésben a nemzetközi terjesztés korlátai is szerepet játszottak, a Warner Bros. pedig teljes művészi szabadságot ígért. A Document sikere után már volt valódi választási lehetőségük, és ezt az ajánlatot fogadták el.
A Warnernél készült Green már egy 140 állomásos világturné felé nyitott, az Out of Time és az Automatic for the People pedig az amerikai és brit albumlisták élére vitte a zenekart. A Document idején kezdődő Scott Litt-korszak egészen az 1996-os New Adventures in Hi-Fi albumig tartott. A Nashville-ben megtalált tisztább, nagyobb hangzás az R.E.M. legsikeresebb éveinek egyik alapja lett.
Bill Berry 1997-ben távozott, a többiek trióként folytatták. Az Up, a Reveal és az Around the Sun után a 2008-as Accelerate ismét rövidebb, keményebb dalokhoz nyúlt vissza. Az utolsó stúdióalbum, a Collapse into Now 2011-ben jelent meg, a zenekar pedig ugyanabban az évben, harmincegy év után befejezte működését. A pálya jóval tovább vezetett a Documentnél, de az irányváltás itt vált visszafordíthatatlanná.
Az R.E.M. hatása jóval túlér a Documenten, és minden későbbi alternatív sikert túlzás volna egyetlen albumra visszavezetni. Ez a lemez mégis világos modellt adott: a független kiadónál felépített közönség átvihető a nagyobb piacra a dalszerzés, a politikai hang és az alkotói kontroll feladása nélkül.
Eddie Vedder 2007-es Rock and Roll Hall of Fame-beszédében arról mesélt, hogy megszállottan hallgatta a Murmurt, mert tudni akarta, mit énekel Stipe. Az R.E.M.-et a Nirvana és a Radiohead előtt utat vágó zenekarként jellemezte. Thom Yorke később Stipe személyes támogatását és az R.E.M. példáját is meghatározónak nevezte. Ezek az életmű egészéhez tartozó történetek, de a Document volt az a pillanat, amikor ez a hatás széles körben láthatóvá vált.
09 / Érdekességek
Amit még érdemes tudni a Documentről
Michael Stipe találomra választotta ki az R.E.M. nevet egy szótárból. A rapid eye movement alvásfázissal való egyezés nem volt tudatos utalás. Amikor Dr. William Dement, a REM-fázis névadója megkereste a zenekart, azt a választ kapta, hogy a név nem tőle vagy a kutatásából származik.
A lemez címjelöltjei között szerepelt az R.E.M. No. 5, a Table of Content, a Mr. Evil Breakfast és a Skin Up with R.E.M. is. Peter Buck a Last Train to Disneyland címet javasolta, mert a Reagan-kori Egyesült Államok egyre inkább vidámparknak tűnt számára. Két elvetett cím végül mégis felkerült a borítóra.
Az Exhuming McCarthy elején Michael Stipe saját írógépe hallható, ugyanaz, amelyen a Document szövegeit készítette. Egy valódi munkaeszköz hangja került a felvételbe.
A Document az I.R.S. Records kevés platinaminősítésű albumának egyike lett. A kiadó katalógusában a Go-Go's Beauty and the Beat és a Fine Young Cannibals The Raw & the Cooked című lemeze ért még el ilyen amerikai minősítést. Az R.E.M. sikere láthatóvá tette, hogy a zenekar kinőtte a kiadó nemzetközi lehetőségeit.
Amikor a Work Tour 1987. szeptember 12-én Londonban elindult, a The One I Love még nem szerepelt az amerikai Hot 100-on. A turné végére a dal a kilencedik, az album a tizedik helyig jutott. A november 4-i chicagói UIC Pavilion-koncertet filmre vették, a tervezett koncertfilm azonban sosem jelent meg.
Michael Stipe 1994 tavaszán közös felvételt tervezett Kurt Cobainnel, és repülőjegyet, valamint sofőrt küldött neki. Cobain nem indult el. Stipe később elmondta, hogy a tervvel az életét próbálta megmenteni; a Monster album Let Me In című dala ebből a tragikus, befejezetlen kapcsolatból született.
A Document 2012-ben a Rolling Stone minden idők ötszáz legjobb albumát összegző listáján a 462. helyen szerepelt. A magazin nyolcvanas évekről készített százas listáján a 41., a Slant Magazine évtizedes rangsorában a 17. lett, és bekerült az 1001 Albums You Must Hear Before You Die válogatásába is. A helyezések változnak, a lemez jelenléte az összegző kánonokban feltűnően állandó.
A zenekar 1987. október 9-én körülbelül tizenkétezer ember előtt játszott a virginiai Williamsburgben. A színpad előtti torlódás veszélyessé vált, Buck pedig az arénaturnézást az utolsó dolgok egyikének nevezte, amit együtt csinálnának. Két évvel később a Green turnéja már 140, jórészt arénaméretű koncertből állt.
10 / Hallgasd tovább
Három lemez három irányból
A Document visszamutat az R.E.M. korai, zártabb világára, kapcsolódik 1987 nagy rockzenei fordulataihoz, és őrzi azokat a hatásokat, amelyekből Stipe előadói nyelve kialakult. A következő három album három külön irányból folytatja ezt a történetet: az előzmény, a kortárs párhuzam és az egyik fontos alapélmény felől.
R.E.M.: Reckoning (1984). A korai R.E.M. egyik legtisztább darabja, Mitch Easter és Don Dixon produkciójában. A gitárok csilingelőbbek, Stipe éneke jóval zártabb, a dalok pedig kevesebbet adnak oda első hallásra. Számomra ez az a lemez, amelyet annak idején a barátom már értett, én pedig csak évtizedekkel később értem utol. A Document felől visszafelé hallgatva már hallani, miből nőtt ki a későbbi nyíltság.
U2: The Joshua Tree (1987). Ugyanabban az évben egy másik, alternatív háttérből érkező zenekar is új léptékbe került. A U2 tágasabb, mitikusabb és jóval tudatosabban stadionméretű lemezt készített, az R.E.M. pedig szűkebb, szögletesebb és nyugtalanabb maradt. A kettőt egymás után hallgatva kiderül, hogy 1987-ben több út is vezetett a perifériáról a rock főáramába.
Patti Smith: Horses (1975). A lemez közös alapélmény volt Buck és Stipe számára, és Stipe előadásmódján is hallható maradt a hatása. A beszéd és az ének határán mozgó, prédikátorszerű szóáradat különösen az End of the World felől válik izgalmassá. A Horses azt a korábbi pillanatot őrzi, amikor a költői szöveg és a rockzenekari erő ugyanilyen természetességgel talált egymásra.
11 / Élőben
Work Tour, 1987
A Work Tour 1987. szeptember 12-én indult a londoni Hammersmith Odeonban, majd európai és amerikai állomásokon vitte színpadra a Document dalait. A műsorokban rendszeresen szerepelt a Finest Worksong, a Welcome to the Occupation, a Disturbance at the Heron House, az Exhuming McCarthy és az End of the World. A zenekar ekkor még a régi klubközönség és az új arénák között mozgott, ezért ezek a felvételek egy rövid, gyorsan eltűnő átmeneti állapotot őriznek.
Teljes koncert
R.E.M. Live Holland 1987, Muziekcentrum Vredenburg, Utrecht, 1987. szeptember 14.
Az utrechti koncertet két héttel az amerikai megjelenés után, a brit kiadás napján rögzítették. A körülbelül hetvenperces rádiós és televíziós felvételen legalább nyolc Document-dal hallható, a közönség pedig még klubméretű térben látja az áttörés előtti R.E.M.-et. A Finest Worksong nyitóereje, az Exhuming McCarthy menetelése és az End of the World tempója élőben még nyersebb, mint a stúdiólemezen. Ugyanennek az estének az anyagából felkerült egy felvétel a Finest Worksong kislemez B oldalára, később a Document 25. évfordulós kiadásának koncertlemeze is ezt a műsort használta. A zenekar itt még benne áll a változásban, és fogalma sincs, milyen gyorsan nő majd körülötte a terem.
12 / személyes verdikt
6/10
A Document számomra kiváló lenyomata egy átalakuló zenekarnak. Hallani rajta, hogy az R.E.M. már kinőtte a korábbi kereteit, közben még keresi azt a nyitottabb és nagyobb hangot, amely a következő években igazán a sajátjává válik. Az R.E.M. java majd csak ezután érkezik, de ezt az átmenetet kifejezetten izgalmas megismerni. A lemez nagyon jó irányba mozgatta tovább az együttest.
A két igazán óriási dal nálam az It's the End of the World as We Know It (And I Feel Fine) és a The One I Love. Ezek már teljes erővel mutatják, mire képes a zenekar, a teljes album viszont nem tartja végig ugyanezt a szintet. Ezért nálam a Document 6/10. Fontos, karakteres lemez, amellyel jó ismerkedni, és közben tisztán hallani rajta, ahogy az R.E.M. elindul a következő nagy korszaka felé.
Az Eat To The Beat nem sima „új Blondie-lemez” volt, hanem egy korszakváltás élő lenyomata. A Parallel Lines világsikere után mindenki figyelte, merre fordulnak – és ők nem óvatoskodtak: punk, pop, diszkó, reggae, new wave egyetlen egységben, úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Az album az Egyesült Királyság listájának élére került, és az első volt a történelemben, amelyhez mind a tizenkét dalhoz videóklip készült. A számok önmagukban is erősek, de a lemez ereje abban rejlik, ahogy a városi ritmus, a szabadságvágy és a kísérletező kedv összeér. A következő sorok arról szólnak, miért hat ma is ennyire tisztán és elevenen.
1999-ben ezt az albumot sokan csak átmenetnek látták: egy szólókitérőnek a Soundgarden feloszlása után, két korszak között félúton. Nem illett a korabeli rockkánonhoz és nem volt benne rádiós sláger sem. Ez az album inkább egy állapotot rögzít: azt, amikor valaki még nem tudja, milyen irányba indul tovább, és nem is próbálja eldönteni erőből. Az Euphoria Mourning nem tör utat magának látványosan — hanem csendben találja meg azt, aki nyitott felé. A következő sorok arról szólnak, miért működik sokkal mélyebben egy album, ha megpróbálsz a mélyére ásni.
Van album, amely egyszerűen csak jókor találkozik az emberrel. Az Indul a mandula!!! ilyen volt: az első daloktól kezdve életérzésként terjedt, nyári táborokban, kollégiumi folyosókon, kisebb majd nagyobb koncerteken. A Republic itt még nyers, lendületes, és nem akart mindenkihez szólni; minden sor és minden refrén egy pillanatnyi igazságot rögzít arról, milyen volt felnőni a 90-es évek elején. Ez az írás arról szól, hogyan született meg ez a lemez, és miért térünk vissza hozzá ma is, amikor egy friss jubileumi vinylt teszünk a lejátszóra.