Republic: Indul A Mandula!!! (1991)

Republic
Indul A Mandula!!!

Van album, amely egyszerűen csak jókor találkozik az emberrel. Az Indul a mandula!!! ilyen volt: az első daloktól kezdve életérzésként terjedt, nyári táborokban, kollégiumi folyosókon, kisebb majd nagyobb koncerteken. A Republic itt még nyers, lendületes, és nem akart mindenkihez szólni; minden sor és minden refrén egy pillanatnyi igazságot rögzít arról, milyen volt felnőni a 90-es évek elején. Ez az írás arról szól, hogyan született meg ez a lemez, és miért térünk vissza hozzá ma is, amikor egy friss jubileumi vinylt teszünk a lejátszóra.

Megjelenés: 1991. február Az album felvételei 1990 decemberében készültek az LGM stúdióban

Előadó & Korszak

Koncepció & Hangzás

Dalok & Pillanatok

Hatás & Jelentőség

Érdekesség & Fun Fact

Útravaló & További tippek

1991-ben hatodikos voltam, amikor először találkoztam az Indul a mandula!!!-val. Balatonlellén nyaraltunk, és egy nálam pár évvel idősebb társaság – köztük egy „igazi gimnazista” ツ, ami akkor félig már felnőtt státusznak számított – vett elő egy másolt kazettát, olyan hangsúllyal, mintha tiltott anyag lenne: „Nagyon nehéz megszerezni, és a szöveg elég meredek, csoda, hogy kiadták.” Egyik délután végighallgattuk az egészet, aztán még egyszer, aztán megint. Valami azonnal elkapott: szinte semmit nem értettem belőle, csak azt tudtam, hogy ez nagyon más és rengeteget nevettünk a szövegeken és a kimondott szavakon túli általunk (is) belemagyarázott utalásokon (ahogy a halak, ugye…). Biztosan tudom, hogy ott, azon a héten született meg nálam a Republic-érzés.

A rajongás nálam nagyjából a kétezres évek közepéig tartott aktívan, de az Indul a mandula!!! mindig visszajött. Nem nosztalgiából, hanem mert ez az album az origó. Az a fajta lemez, amiből később mindent meg lehet érteni: Cipő líraiságát, a zenekar élő, nyers energiáját, és azt a furcsa, rendszerváltás utáni magyar légkört, amiből akkor még sok mindent nem értettem, de mára egyértelmű: egyszerre volt benne remény és cinizmus. Amikor bejelentették a 35 éves jubileumi, limitált vinyl-újrakiadást, nem gondolkodtam: előrendeltem. Amikor megérkezett, felraktam a lejátszóra, és közben elkezdtem kutatni a történetét. Így született ez a cikk. SoundReborn üzemmódban, arról, hogy mit jelenthet visszanyúlni ahhoz, amikor először meghallottál valamit, amitől kicsit más lett a világ.

Előadó és korszak

1990 elején, amikor Magyarország még alig heverte ki a rendszerváltás első sokkhullámait, öt fiatal zenész összejött egy lepukkant vidéki házban és elkezdett próbálni. Cipő, Zoli, Csaba, Imre és Bigyó talán nem tudták még, hogy épp akkor és ott indul valami, ami később a magyar pop egyik legmeghatározóbb hangja lesz – de azt már érezték, hogy valami másról kell szólnia a zenének, mint amiről eddig szólt.

A Republic 1990. február 23-án, pénteken alakult meg hivatalosan. A dátum nem véletlen: a zenekar minden tagja a Halak jegyében született. Ez a szinte sorsszerű egybeesés később szimbólummá vált – az első albumuk borítójára Cipő egy kispesti halászcsárda kerítéséről rajzolt le egy halacska-figurát, amit aztán minden lemezborítón ott hagytak, mint valami titkos jelet. A hal: az új kezdet, a víz, az áramlás.

Bódi László, művésznevén Cipő, korábban már évekig próbálkozott különböző formációkkal. Kisvárdáról érkezett, ahol gimnazista korában zongorázni tanult, majd a Beatles „Egy nehéz nap éjszakája” című filmje után eldöntötte: ő is zenész lesz. Budapestre költözött, postás lett, majd újságkihordó, közben próbált, írta a dalokat, és várta a pillanatot. Az első próbálkozása „jazz-konzis” arcokkal megbukott – nekik túl egyszerűek voltak a dalai. De aztán jött Tóth Zoltán, aki korábban a Balatonszeletben gitározott és Hammond-orgonán játszott, Boros Csaba, aki a Citrom és a Känguru tagjaként már ismert arc volt a nyolcvanas évek underground-jában, Nagy László Attila, Cipő gimnáziumi barátja és korábbi dobosa, valamint Bali Imre, akit Rece Apóként ismertek a Denevérből. Ez az öt ember ráállt a projektre – és február 23-án, amikor Boros Csaba beült a Trabantjába, elment Cipőhöz, és azt mondta: „Csináljuk meg ezt a zenekart!” – megszületett a Republic.

A korszak, amelyben indultak, alapjaiban más volt, mint bármi, amit Magyarország korábban látott. A rendszerváltás után az állami kultúrpolitika egyik napról a másikra összeomlott, a piac új volt, kaotikus, kiszámíthatatlan. Megjelentek a kereskedelmi rádiók (Danubius, Juventus), berobban a Music Television a kábeltévéken keresztül, és a magyar zeneipar hirtelen azt érezte: most vagy soha. Új kiadók jöttek létre, a Hungaroton monopolhelyzetének vége lett, és olyan zenekarok tucatjai jelentek meg, akiknek addig esélye sem volt lemezre. De ez nem feltétlenül szabadságot jelentett – inkább a túlélés játékát. A jogdíjak bizonytalanok voltak, a koncertek jelentették az egyetlen stabil bevételt, sok zenész teljesen eltűnt a pályáról.

És akkor, ebbe a káoszba, jött a Republic a maga egyszerű dallamaival és tele torokból énekelhető, őszinte szövegeivel. Már az első félévben megnyertek egy rockfesztivált Balatonlellén – ami vidéki zenekar esetében akkor szenzációs volt –, majd szerződést kötöttek a Hungarotonnal. Nagy Feró felfigyelt rájuk és magával vitte őket turnéra a Beatricével, a helyi tévé meg hamar odakiabált hozzájuk, hogy ez érdekes. Cipő története, hogy a banda egy vidéki, lepukkant házban próbált, ahol megszülettek az első dalok – az „Ahogy a halak”, a „Meleg és boldog” –, nem hollywoodi mítosz volt hanem a hús-vér magyar valóság.

Cipő magába forduló, csendes típus volt – nyilatkozni általában Boros Csaba járt, a színpadon a dalok közötti átvezető szövegeket is ő mondta. De amit Cipő írt, azt mindenki értette. A rendszerváltás utáni Magyarország kiéhezett volt valós, őszinte hangokra – és a Republic pontosan azt adta. Nem filozofáltak, nem hencegtek. Egyszerű emberként szóltak egyszerű emberekhez, és ez lett a legfontosabb különbségük a nyolcvanas évek művi popjától vagy a túlintelektualizált alternatívtól. „A rendszerváltás után egy kicsit mindenki keresett valami fogódzót” – mondta később Cipő –, „és úgy tűnt, a mi egyszerű, emberi szövegeink pont jókor jöttek.”

Nagyon hamar eldöntötték: itt nem lesz szintetizátor

1990 végén, amikor a Republic beült az LGM Stúdióba, hogy rögzítse első albumát, a magyar popban épp a szintetizátorok, a fényes, simára csiszolt hangzások voltak divatban (Első Emelet, Exotic, Bonanza Banzai). Minden zenekar igyekezett minél teltebb, minél „modernebb” hangot elérni. Cipőék pedig azt mondták: nem. Mi másképp csináljuk.

Az Indul a mandula!!! hangszerelése szándékosan puritán. Nincs rajta szintetizátor – egyáltalán. Gitár, basszus, dob. Ennyi. És ez 1991-ben, amikor minden lemezen ott virított valami keyboard-réteg vagy elektronikus effekt, egészen különleges döntés volt. De pontosan ez lett az album egyik legfontosabb üzenete: a Republic nem akart versenyezni a nagy produkciókkal, nem akart „modernnek” tűnni. Ehelyett úgy szól, mintha egy koncerten lennél, élőben.

A dalok szerkezete is ezt támasztja alá. Egyszerűek, de nem egyszerűek túlzottan – gyors tempók, könnyen megjegyezhető refrének, zaklatott, indulós ritmusok. Az albumon hallható minden dal olyan, mintha valaki pont most írta volna, pont most próbálta volna ki – nincs bennük megfontolt stúdiómunka, nincs túlgondolt rétegezés. Ami van, az a nyers energiája annak, amikor öt fiatal zenész leül, bekapcsolják a mikrofonokat, és elkezdenek játszani.

Környei Attila volt a zenei rendező, Siklós György és Koszta János a hangmérnökök – de a stúdiómunka nem arról szólt, hogy építsenek valamit, amit aztán hónapokig csiszolgatnak. A koncepció épp az ellenkezője volt: engedjék lélegezni a zenét. A felvételeken hallani, ahogy a gitár nem tökéletesen tiszta, ahogy a dob időnként „lazán” jön be, ahogy Cipő hangjában ott van a kisvárdai utca és a vidéki kisvárosok érzetesége.

És a szövegek? A témák hétköznapiak: szerelem, csalódás, kilátástalanság, humor, irónia. A rendszerváltás utáni Magyarország apró ellentmondásai, az átlagember vágyai és problémái. Olyan dolgok, amiket mindenki értett, mert mindenki élt benne.

„A szövegek sosem akartak művészkedők lenni, inkább hétköznapiak, rövidek, felejthetőek” – mondta később Cipő. „De ha valaki jobban figyel, azért talán elgondolkodhat rajtuk.”

A hangzásvilág visszaadja az élő zenekari dinamika spontaneitását. Sokszor úgy érzed, mintha egy próbán, vagy egy koncerten hallgatnád – vannak improvizatív, bátran laza pillanatok, amikor a zenekar nem fogja vissza magát.

A lemez hátoldalán szereplő hangszerlista számomra már gyerekként is külön univerzum volt. Nem csak azt írták oda, hogy „gitár” vagy „basszus” – hanem azt is, hogy melyik hangszer szól: Tóth Zoltán Höfner gitárja és Hammond orgonája, Bali Imre Gibson Les Paul de Luxe-ja, Boros Csaba Ibanez MC 940 fretless basszusa, Nagy László Attila Yahama dobszettje és Kiss Jenő-féle dobverői. Akkor még nem is igazán értettem, mit jelentenek ezek a nevek, de azt éreztem, hogy itt tárgyaknak és hangszereknek személyiségük van. Utólag látom csak igazán – ez a fajta transzparencia az élő hangszeres zene egyik legszebb hagyománya.

A hangzásvilág mélyebben

A szakma hamar felfogta, hogy valami szokatlan van születőben. Amit az Indul a mandula!!! hozott, azt legközelebb talán a korai Illés és Beatrice albumokhoz lehetett hasonlítani egyszerűségében, őszinte közvetlenségében. Nagy Feró szinte azonnal felismerte az újszerűséget, és ahogy Boros Csaba később visszaemlékezett:

„Cipőnek már egy lemeznyi dala volt, mielőtt megalakult volna a banda, csak szüksége volt egy olyan társaságra, akikkel ezt meg tudja valósítani. Nagyon sokáig Cipő írta a dalokat és a szövegeket is, az első két albumon ő volt szinte minden. Mi, többiek később kezdtünk becsatlakozni. Nem voltunk egy túlzottan megalkuvásra képes zenekar, azt játszottuk, ami nekünk tetszett, és hál’ istennek ez találkozott a közönség és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igényeivel is.”

A Republic-ban mindeközben többféle komponens is egységbe került, amit Tóth Zoltán egy későbbi interjúban így fogalmazott meg:

„Az egyik a nagyon régi, korai beat-hangzások következetes megjelenítéséről szólt, voltak azonosulások a new wave-korszakból, folkos elemek is megjelentek, és voltak a kifejezetten saját fejlesztésű soundok.”

Ez a keverék lett az album legnagyobb erénye – hogy nem próbált egyetlen műfajba préselődni, hanem magához vett mindent, ami a tagok múltjából, ízléséből, gyökereiből jött. A korai beat-egyszerűség, a new wave lázadó attitűdje, a népzenei motívumok és a saját, kísérletező hangzások – mindez egyetlen albumon, anélkül, hogy szétesett volna.

Ami talán a legfontosabb: a zenekar tagjai egymásra találtak a dalokban. „A dalok, amiket Cipő hozott, olyanok voltak, amilyeneket mi is szívesen játszottunk volna” – emlékezett vissza később egyik társa. „Ez adta a közös nevezőt.” Az Indul a mandula!!! nem egy producer által összehozott project volt, ahol a zenészek csak lejátszanak valamit. Ez öt ember közös nyelve lett – és pont azért működött, mert mindannyian ugyanazt akarták mondani, csak más hangszerrel a kezükben.

Felépítés és 3 kedvenc dal

A kulcspillanatok

Az Indul a mandula!!! tizenkét dallal indult útjára, és ezek a dalok nem véletlenül kerültek egymás mellé. Cipő vidéki garázsban gyártotta őket és a próbákon, „Mi nem gyártottunk dalokat, hanem leraktuk, ami bennünk volt” – fogalmazta később. És ami bennük volt, az a rendszerváltás utáni Magyarország hétköznapi élete, az egyszerű ember vágyai, küzdelmei, abszurd helyzetek, amelyekben mindannyian ott voltak.

Az album egy laza, mégis következetes ívet követ. Az elejétől a végéig végigkíséri a hallgatót az optimizmus és az irónia kettőssége. A nyitó „Neked könnyű lehet” – amely koncertnyitóként is szolgált éveken át – rögtön megadja az alaphangot: cselekvésre biztatás, generációs hit, de egyben fintor is a korszak nehézségeire. A „Pionyírok, előre bátran” és a „Lángolj és égj el” tovább fokozzák ezt az energiát – ezek a dalok a próbálkozásról, a változtatni akarásról szólnak, arról, hogy van még remény.

Aztán jönnek a személyes, hétköznapi vágyak – „Igazi szerelem”, „Ahogy a halak”, „Szerelmes vagyok”. Ezek a dalok már nem a nagy társadalmi kérdésekről szólnak, hanem az egyszerű emberről, aki szeretne szeretni, boldognak lenni, talán megértve lenni. De Cipő még itt sem hagyja ki az iróniát – a szövegek egyszerre érzelmesek és abszurdok, humorosak és elgondolkodtatóak.

A lemez vége felé fokozódik a groteszk társadalomkritika. A „Gurul a kő” és a „Repül a bálna” – amelyből aztán az első nagy sláger lett – olyan dalok, amelyek a korszak bizonytalanságát, a világ furcsaságát mutatják be. Egyszerű szövegek, amelyek mögött mégis ott van valami mélyebb: az elidegenedés érzése, a hazugságokkal teli környezet, de mégis a továbblépés vágya. A záró dalok – „Meleg és boldog”, „A madárjós vakáción” – pedig visszahozzák az egyszerű boldogság keresését, a mindennapi lét humorba ágyazott elviselhetőségét.

Neked Könnyű Lehet

1990-ben, nem sokkal a megalakulásuk után, a Republic felállt a színpadra egy országos tehetségkutató rockfesztiválon Balatonlellén. Elkezdte játszani a „Neked könnyű lehet” című dalt, és a szakmai zsűri döntése alapján megnyerték a fődíjat. Ez volt az a pillanat, amikor minden megváltozott. A dal energikus tempója, fülbemászó refrénje és Cipő szókimondó szövege azonnal magával ragadta a közönséget – és ezzel a győzelemmel egyből bekerültek a magyar könnyűzenei közéletbe. A Hungaroton szakemberei felfigyeltek rájuk, szerződést kínáltak, Nagy Feró pedig hamarosan bemutatta őket a „Garázs” című műsorában. Ez a balatoni siker nyitotta meg az utat az Indul a mandula!!! album megszületéséhez.

A „Neked könnyű lehet” nem véletlenül lett a Republic emblematikus nyitánya. Cipő itt olyan szöveget írt, ami egyszerre ironikus, generációs és mégis pozitív. „Látod, hogy milyen szép felettünk az ég, / Nem hittem volna akkor, hogy ennyit ér” – kezdi a dal, és ebben a két sorban benne van minden: a meglepetés, hogy van még valami szép, és a kétely, hogy meddig tart. Aztán jön a refrén: „Nem tudom, hogy van ez, de Neked könnyű lehet, / Nem tudom, hogy van ez, hogy csak én veszíthetek” – ami a rendszerváltás utáni magyar életérzés tökéletes lenyomata. Mindenki próbál boldogulni, de valahogy mindig úgy tűnik, hogy másoknak könnyebb.

De a dal nem áll meg a panasznál. „Hamupipőke a cipőt próbáld fel, / A bálban a legszebb meglátod Te leszel” – írja Cipő, és ebben a sorban ott van a remény, a humor, a mesebeli kitörés lehetősége. És a végén: „A rossz elmúlik, a jó utolér.” Ez az optimizmus, ez a bizakodás az, ami a Republic-ot megkülönböztette elég sok minden mástól.

A „Neked könnyű lehet” rengeteg fontos koncert nyitódala volt – még 2010-ben, a 20 éves jubileumi koncerten is ezzel kezdtek. Ez a dal nemcsak egy sláger lett, hanem a zenekar DNS-e: őszinte, ironikus, de mégis hívogató.

Igazi szerelem

Az „Igazi szerelem” az Indul a mandula!!! ötödik dala, és Cipő egyik legérzékenyebb szerzeménye lett. Ez különleges a Republic életében, mert akkoriban nem voltak azok, akik klasszikus szerelmes slágereket írtak (még messze a 67-es út és az a bizonyos kismadár története is) – a kezdeti dalok inkább az iróniáról, a társadalomkritikáról és a mindennapok abszurditásáról szóltak. De itt valami más történt. A zenekar később így fogalmazott: „Ez a zenekar sosem az egyszerű szerelmes dalokban volt erős, itt viszont benne van a kettősség – az édes és a keserű, a boldogság és a csalódás – egyszerre.”

Cipő egy befelé forduló, személyes élethelyzetből írta meg ezt a dalt, és a Republic azért vette fel az albumra, mert tökéletesen passzolt az első lemez tematikájához: a kilencvenes évek fiataljai, akik a rendszerváltás után keresik a helyüket, és közben próbálják megérteni, hogy mi az, amit szerelemmnek hívnak. És mi az, amit a filmek mutatnak, de a valóságban nem létezik.

A dal refrénében ott a nagy kérdés: „lehet, hogy van ilyen, igazi szerelem? Olyan, mint a filmeken?” És aztán jön a válasz: „rúzsfoltok a kezemen. De mi a vége? Mi a vége? Mi a vége?” Ez a három ismétlés – nem ad választ, nem kínál megoldást, csak felteszi a kérdést, amit mindenki feltesz magában.

A dal képei brutálisan őszinték. Szemekben üzenetek, könnyekből csodák, de közben a másik személy nincs is ott – az utca másik oldalán vár valaki más. A gyöngysorok lépteiből, a lakatlan területek, a mindhalálig szigetek – ezek mind arról szólnak, hogy a szerelem szép, de magányos. „Kéz a kézben egyedül, édesen és keserűn” – két ember, akik együtt vannak, de mégsem. Végtelen a zuhanás, naplemente, látomás. És közben ott az állandó kétely: „el ne hidd, hogy elhiszem. Ez a nap most ugyanaz, el ne hidd, hogy nem igaz”.

Az „Igazi szerelem” a fülbemászó dallama mellett talán azért is lett kultikus, mert nem hazudott. Nem mondta, hogy minden szép lesz. Csak azt mondta: igen, lehet, hogy van ilyen – de az is lehet, hogy csak illúzió.

Repül a bálna

A „Repül a bálna” az Indul a mandula!!! tizedik dala volt, és senki sem számított rá, hogy ekkora siker lesz belőle. „Ebből is látszik, hogy nem számítottunk rá” – mondta később Boros Csaba. A dal keletkezéstörténete is egyszerű volt: az akkori szólógitáros, Bali Imre zuglói házában, egy jó hangulatú próbán született meg. Cipő először Rolling Stones-os hangzást képzelt el, de amikor az nem jött össze, Status Quo-beütésűre váltottak – és bingo.

De a siker nem jött simán. A dal megjelenése után azonnal óriási vita tört ki körülötte. A Danubius rádió játszani kezdte, és az emberek betelefonáltak vitázni: „Az egyikük fel volt háborodva, hogy mit képzelnek ezek, bele akarnak rúgni a szüleikbe? A másik szerint ez a szám valójában arról szól, hogy végre hazamentek az oroszok” – emlékezett vissza Boros Csaba. Sokan politikai indíttatásúnak tartották – a Fidesz 1990-ben fel is használta az „érik a narancs” sort a kampányában. Cipő maga később egy interjúban fogalmazta úgy: „Az ‘érik a narancs, ez a parancs’ esetén eszembe jutott A tanú című film, de mégis azt mondom, hogy a szövegírás ösztönös volt.”

És tényleg ösztönös lehetett, mert a szöveg olyan abszurd, hogy bárki bármit beleláthat. „Kicsi vagyok, ha megnövök, beléd rúgok” – ez egyszerre gyerekes lázadás és felnőtt düh. „Még, még, még, még, még, ennyi nem elég” – ez a mohóság, a soha nem telítődő vágy szimbóluma. „Repül a bálna, mindenki álljon vigyázzba” – ez parancs, de kinek, és miért? „Bele köpök a nagy Dunába” – ez tiszteletlenség, szándékos provokáció. „Aki hülye, az is marad” – cinizmus vagy keserű bölcsesség? „Megtanultam, tudom a választ / Kicsi az ország nagy a bánat” – ebben benne van a rendszerváltás utáni minden: a remény, a csalódás, az önirónia.

A rádiók hónapokig játszották, a slágerlistákról nem lehetett levakarni. Nagy Feró azonnal turnéra vitte őket, a közönség minden koncerten ujjongott. A „Repül a bálna” flashmobok, feldolgozások, tüntetések szimbólumává vált – és közben senki nem tudta pontosan, miről szól. De talán épp ez volt benne a zseniális: hogy mindenki azt látta benne, amit akart.

A 2023-as veszprémi élő, 400 zenész által előadott verzió mutatja talán meg a valódi jelentőségét a nótának.

ZÁRÓAKKORDOK

De az Indul a mandula!!! természetesen nem csak a „Repül a bálná”-ból állt. Az album hatodik dala, az „Ahogy a halak” volt a zenekar első közös szerzeménye, és ez lett a Republic jelképe is. A dal maga egy játékos, ismétlődő felsorolás állatok párzási szokásairól, de ami gyerekesen kezdődik, az fokozatosan egyre intenzívebb lesz – a zenekar a természet ősi ösztöneinek ritmusát formálta át rock and rollá. És míg ez a szám abszurd iróniával flörtölt, az album zárószáma, „A madárjós vakáción” teljesen más hangulatot hozott: szerelmes dal volt, akár egy kis film – Dórácska a jégbüfénél eperizű fagylalttal, a hetes busz, a Párizsi udvar. Cipő itt lírai és képi egyszerre tudott lenni, olyan sorokkal, amik beégnek: „Részt veszek most éppen egy végzetes vakáción / Itt minden megtörténhet, ez egy komédia-tragikum.”

Az album többi dala – a „Szerelmes vagyok”, a „Lángolj és égj el” – mind azt mutatták, hogy a Republic nem egysíkú kiabálós banda. Tudtak lendületes rockdalokat íri („Pionyírok, előre bátran”), tudtak fájó balladákat, és tudtak olyan abszurd történeteket mesélni, amikből mindenki mást értett. Az Indul a mandula!!! nem egy koncepciólemez volt, de mégis egységes: a rendszerváltás utáni Magyarország hangját rögzítette le, minden cinizmusával, reményével, és abszurd önreflexiójával együtt.

Hatás és jelentőség

Az Indul a mandula!!! megjelenése után a zenekar és a tagok élete gyökeresen megváltozott. Az album 1991 8. hetében került fel a MAHASZ Top40-es eladási listájára, ahol rögtön 14. helyen nyitott, majd a 26. és 27. héten listavezető lett – összesen 40 hétig maradt a listán. A „Repül a bálna” páratlan sikernek bizonyult, a slágerlistákról egyszerűen nem lehetett levakarni, a rádiók folyamatosan játszották. A lemez promócióját Boros Lajos végezte, és Nagy Feró maga vitte turnéra a társaságot, ami során a Republic megismerkedett későbbi gitárosával, Patai Tamással is.

A turnék eleinte még szerények voltak – voltak koncertek, ahol csak néhány néző jelent meg –, de a közönség gyorsan épülni kezdett. 1992-ben már nagyszabású helyszíneken léptek fel: Nagyváradon például 8000 ember előtt, ami akkorra már jelezte, hogy a Republic nem egy átmeneti jelenség. A zenekar hamarosan az ország egyik legtöbbet koncertező együttesévé vált, évente 100-150 fellépést vállalva. Még 1991-ben elnyerték a Magyar Rádió eMeRTon-díját, 1993-ban pedig a MAHASZ Arany Zsiráf díját.

A lemez hatása természetesen nem csak a Republic karrierjét határozta meg. Az Indul a mandula!!! új irányt szabott a 90-es évek magyar könnyűzenéjében: a túlprodukált pop-formátumok mellett megjelent egy letisztult, őszinte, gitárközpontú hangzás, amely generációs életérzést közvetített. A puritán hangszerelés – szintetizátor nem is hallható a lemezen, ahogy azt a borítón is jelezték –, a könnyen értelmezhető, mégis szókimondó szövegek és az ironikus, abszurd humor olyan brandé váltak, amelyet később sok kortárs zenekar is követett. A vidéki hétköznapok, a magyar valóság groteszk ábrázolása és az önreflexív attitűd a következő generációra is hatással volt – olyan együttesek, mint a Quimby, a Kispál és a Borz vagy később a Magna Cum Laude, mind abból az őszinteségből táplálkoztak, amit a Republic megmutatott.

A kilencvenes évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini vagy Koncz Zsuzsa, akikkel később közös produkciókat is készítettek. A Republic mára 40 lemezt adott ki, megszámlálhatatlan arany-, platina- és gyémántlemezzel, 2010-ben pedig a zenekar tagjai megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. 2025-ben az Indul a mandula!!! 35 éves jubileumi újrakiadása is megjelent – ami jól mutatja, hogy a magyar zenei színtér máig egyik legfontosabb, legtöbbet idézett és feldolgozott debütáló anyagáról van szó. A „Repül a bálna” pedig ma is az egyik legfontosabb magyar popkulturális referencia: generációs szimbólum, amit minden koncerten ujjongva énekel a közönség.

A LEGNAGYOBB SLÁGEREK ÉS A LEGFÁJDALMASABB PILLANAT

A Republic a korai, punkos-beat alapú élő hangzásból gyorsan egy országos közérzet-pop felé mozdult: fülbemászó, közösen énekelhető refrének, egyszerű, mégis képszerű szövegek. A „Ha itt lennél velem” a kétezres évek elejére megkerülhetetlen nóta lett (koncertalapdarab, élő és stúdióverziók sora), míg a „67-es út” a közúti szimbolika mögé rejtett szerelmi történetből lett generációs ballada (eredetileg a Disco albumon, 1994). A „Szállj el kismadár” már a zenekar nagyszínpados, stadion-éneklős korszakának emblémája: sportesemények, sportolók bevonulódala, óriási közönségkórussal. Ezek a számok együtt mutatják a pályaív lényegét: a „Repül a bálna” abszurd, fanyar társadalmi kommentárjától eljutottak a letisztult, érzelmes, néha folkos árnyalatú poprockig – miközben mindvégig megőrizték az élő zenekari dinamika „próba-szagú” közvetlenségét.

Bódi László „Cipő” 2013. március 11-én hunyt el szívleállást követően; temetésén országos gyász kísérte. A zenekar jövője napokig kérdéses volt: Tóth Zoltán kilépett, mert úgy gondolta, Cipő nélkül véget ért a Republic. A megmaradt mag – Boros Csaba (basszus → ének, front), Nagy László Attila (dob), Patai Tamás (gitár) – kiegészült Halász Gáborral (gitár, vokál), és Republic néven, Cipő életművét középpontban tartva, új anyagokkal is folytatta: Rajzoljunk álmokat! (2015), Kimondom a neved (2017), Magyarazűrben (2019), miközben a koncertprogram gerincét a klasszikusok adják. A formáció ma is aktív, a dalok társszólamait Boros és Halász osztják meg; a repertoárban a „Cipő-kánon” megőrzése és a mértéktartó frissítés egyszerre jelenik meg.

Néhány érdekesség, amelyről talán nem is tudtál…

„Worst group in Hungary” – a legnagyobb önirónia már az első perctől. Az Indul a mandula!!! borítóján már ott szerepel a legendás felirat: „Worst group in Hungary”. Cipő találta ki, még a legelső demók idején, amikor senki nem gondolta volna, hogy a Republicból országos zenekar lesz. A kilencvenes évek elején mindenki „legjobb zenekarként” próbálta magát pozicionálni, promószövegekben, koncerthirdetésekben, rádiós felvezetésekben — a Republic erre mondott egy halk, de nagyon pontos nemet. Ők azt írták a borítóra, hogy ők a legrosszabbak, és pontosan ettől lettek hitelesek.

Cirkuszinduló és színpadi bevonulás. A Republic nem csak zenekar volt, hanem show. Még ha ők ezt sosem hívták annak. Koncertjeik elején cirkuszzenére vonultak fel, Cipő pedig állatidomári felvezetést tartott, mintha a tagok cirkuszi mutatványosok lennének: – „…és most következik az ország legnagyobb mélyvízi búvára!” – „…a légtornász, aki sosem esik le!” – „…a basszusgitáros, aki képes áthidalni a hang és a csend között!”. Majd Cipő felkiáltott: „Indul a mandula!” …és minden koncert a „Neked könnyű lehet”-tel kezdődött. Több mint húsz éven át.

A legszokatlanabb döntés: a szerzői jogok közösségi megosztása. Az első album megjelenése után Cipő egy olyan döntést hozott, amely ritka nemcsak Magyarországon, hanem gyakorlatilag bárhol a popzenében: a szerzői jogdíjakat egyenlő arányban osztotta szét a zenekar tagjai között, függetlenül attól, ki mennyi dalt írt. A gesztus egyszerre volt etikai és stratégiai döntés. A Republic valójában egy brigád maradt. Ez a modell volt a kulcs ahhoz, hogy a zenekar több mint 20 évig szinte azonos felállásban tudott működni.

Jubileumi újrakiadás. 2025-ben az Indul a mandula!!! 35 éves lett, és a zenekar egy látványosan felépített, több színváltozatban megjelenő limitált vinyl-sorozattal ünnepelte az évfordulót. A jubileumi kiadások között szerepelt a 500 darabos standard fekete lemez, valamint két, gyűjtőknek szánt exkluzív változat: a sorszámozott piros és a sorszámozott ezüst 140 grammos vinyl, amelyek előrendelésben voltak elérhetők.

A The Beatles nyomdokain. Gyerekkorukban több bandatag az Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day’s Night) c. filmben találta meg azt az „úgy akarok zenész lenni, mint ők” élményt, ami később a Republic alapját is lefektette. Például Tóth Zoltán így nyilatkozott: „Az Egy nehéz nap éjszakája-t láttam, és eldöntöttem, hogy zenész leszek.” A film Magyarországon akkoriban ritkán került képernyőre, így az élmény egyszerre volt különleges és „titkos” – mintha mindannyian ugyanarra a pillanatra reagáltak volna, még mielőtt személyesen találkoztak volna. Az élmény adta azt a motivációt, hogy „nem csak zenekar akarok lenni, hanem olyan sikeres zenekar, mint ők”. Ez a közös aspiráció aztán a Republic hangzásában és színpadi megjelenésében is visszaköszönt, nagyszabású célokkal.

Útravalóként

Ahogy újra meghallgattam az Indul a mandula!!!-t, és végigmentem az interjúkon, archív koncertfelvételeken, rádiós beszélgetéseken, rájöttem, hogy mennyi mindent nem tudtam erről a zenekarról. A YouTube-on ma néhány kattintásra ott van a Zemplén TV 1991-es felvétele; a srácok még egészen fiatalok, kicsit esetlenek, kicsit szétszórtak, és látszik, hogy nem vesznek komolyan semmit – csak a zenét. Ez a könnyedség, ez a „nem kell túlmagyarázni” hozzáállás volt az, ami végül generációknak lett hívószó. És ahogy hallgatom vissza a dalokat, érteni kezdem, hogy miért működött.

Cipő halála engem is megrázott. Nem azért, mert személyes kötődés lett volna (bár valóban a Republicon nőttem fel a buliktól a szerelmes nótákig), hanem mert egy olyan karakter ment el, amely tényleg nem volt pótolható. A magyar könnyűzenei élet nagyon sokat kapott tőle, és nagyon sokat veszített vele. Azóta is ott van bennem ez a kettősség: öröm, hogy létezett, és hiány, hogy már nincs.

Ha most hallgatod először a lemezt, ne keresd benne a nagy magyarázatot. Nem szimbolikus üzenet, nem korszakértelmezés, nem politikai állásfoglalás. Ez energia, levegő, lendület. Ha már ismered, próbálj meg olyat hallani benne, amit eddig nem: a dob laza belépését a „Neked könnyű lehet” első refrénje előtt, Cipő halk levegővételeit a „Meleg és boldog” záró sorainál, vagy azt a furcsa, játékos keserűséget, ami végig ott van a szövegek alatt.

Az Indul a mandula!!! számomra nem csak egy korai Republic-lemez. Ez az a pont, ahonnan minden más elágazott. És jó érzés volt most újra visszatérni hozzá. Rég mozgatott meg ennyire egy album.

Ha jobban elmerülnél az Indul a mandula!!! vonalon és szeretnéd látni, hogyan folytatta a zenekar, illetve honnan merítettek mások, akkor itt három olyan lemez, amelyek segítenek tovább tágítani a perspektívád:

Én vagyok a világ (Republic, 1992). Ez volt a harmadik Republic album, egyben az, ami az első CD-élményeim egyike, és az Engedj közelebb dal tiszta, zajmentes hangzásával akkor különösen megfogott. A zenekar minden értelemben „feljebb tolta a lécet” – megjelentek a népzenei beütések, a hangszerelésben láthatóan komolyabb gondosság, ugyanakkor a siker nem érkezett úgy, ahogy valószínűleg ők remélték. Ez az időszak – ahogy az album is – kicsit válságüzemmódhoz kötődik, mert a zenekar ekkor gondolkodott el azon, hogy mit kezdjenek tovább azzal a lendülettel, amit az első lemezzel elindítottak. Ha akarsz egy „köztes állomást” az első album és a nagy sláger-korszak között, ez az.

Disco (Republic, 1994). Ez az album hozta el az áttörést: a platinalemez-sikert, és azon belül a A 67‑es út című dalt, amely mára örökzöld lett. Ezzel a lemezével a zenekar kilépett a „helyi jelenség” státuszból, és közérthető, nagy közönség számára ismertté vált. Tehát ha érdekel, hogy az egyszerű, nyers kezdés után hogyan lett egyfajta tömegízlés a Republic, akkor ez a korong már ilyemsi.

Föld kaland ilyesmi (Kispál és a Borz, 1995). Ha az Indul a mandula!!! őszintesége, közvetlensége és „nem játsszuk túl, csak mondjuk” attitűdje érintett meg, akkor érdemes belekóstolni a kilencvenes évek másik nagy „emberi hangzásába” is. A Kispál és a Borz Föld kaland ilyesmi című lemeze ugyan teljesen más nyelven és képi világon keresztül beszél, de a lényeg ugyanaz: semmit nem kell megjátszani ahhoz, hogy valami fontos legyen. Itt a dalszövegek már nem az egyszerű, közvetlen mondatokból épülnek, hanem széttartó, asszociatív képekből, amik első hallásra talán kuszának tűnnek, de lassan összeállnak egy nagyon is pontos érzéssé. A hangzás gitárközeli és minimálisan koszos, a felvételek nem sterilre polírozottak – és pont ez adja azt az élő érzetet, amit a Republic első korszakánál is szeretünk.

Ha a fenti három út közül választasz, mindegyik más-más irányból mélyítheti el a zenehallgatás élményét — és mindhárom olyan, ami mellett érdemes leülnöd, figyelmesen hallgatnod. Jó utat ezen a zenés felfedezőúton!

Ha tetszett, olvasd el ezeket is:

Talán köztük lesz az a következő új kedvenced.

Lana Del Rey: Lust For Life (2017)

A Lust for Life különleges pozíciót foglal el Lana Del Rey diszkográfiájában. Ez az első album, ahol tudatosan megjelennek vendégművészek, és ahol a dalok nyíltabban reflektálnak a külvilágra, társadalmi és kulturális kontextusokra. Az album íve visszavezeti a hallgatót azokhoz a belső témákhoz és hangulatokhoz, amelyek már a korábbi munkákat is meghatározták. Így a Lust for Life átmeneti lemeznek hat: egyszerre nyit kaput a későbbi, letisztultabb megközelítés felé, és zárja le azt a korszakot, amelyben Lana Del Rey mitológiája a legnagyobb terjedelemben bontakozott ki.

Chris Cornell: Euphoria Mourning (1999)

1999-ben ezt az albumot sokan csak átmenetnek látták: egy szólókitérőnek a Soundgarden feloszlása után, két korszak között félúton. Nem illett a korabeli rockkánonhoz és nem volt benne rádiós sláger sem. Ez az album inkább egy állapotot rögzít: azt, amikor valaki még nem tudja, milyen irányba indul tovább, és nem is próbálja eldönteni erőből. Az Euphoria Mourning nem tör utat magának látványosan — hanem csendben találja meg azt, aki nyitott felé. A következő sorok arról szólnak, miért működik sokkal mélyebben egy album, ha megpróbálsz a mélyére ásni.

1990s | AlbumReview | Published | Rock & Classic

Radiohead: OK Computer (1997)

Az OK Computer annak a ritka pillanatnak a lenyomata, amikor egy ambíciózus, de a saját hangjához ragaszkodó zenekar és egy korszak tökéletesen találkozik. Ez az átlagosnál is hosszabb review végigköveti, hogyan épült fel ez a világ: Miles Davis hatástól a St. Catherine’s stúdiófelvételein át a korszakra gyakorolt erős hatásokig. Technológia, elidegenedés, modern élet, emberi törékenység — mind összeér ebben az atmoszférában. A Radiohead 2 sikeres albumot követően nem egyszerűen megújította a rockot, hanem új nyelvet hozott létre.

1990s | AlbumReview | Alternative & Indie | Published

Fedezd fel a zene mélyebb rétegeit.

Köszönöm, hogy velem tartasz ebben a zenei utazásban. A SoundReborn azoknak szól, akik nemcsak hallgatják, hanem át is érzik a zenét — akik kíváncsiak a hangok mögött rejlő történetekre, pillanatokra és alkotókra. Fedezzfel további alkotásokat, hallgass mélyebben, és találd meg a zenében önmagad.