Mi történik a dalokkal?
A gyengébb rockos átiratok általában ott érnek véget, hogy minden hangosabb lesz, és valaki bekapcsol még egy torzítót. Itt több munka történt. A Closer pattogós pop-punk számként születik újjá, a Colors elveszíti a stúdióverzió könnyedségét, az Experiment on Me pedig olyan mélyre ás a gitárokban és a dobokban, hogy egy körpogó már szinte udvariassági követelmény.
Harrison Allen dobja és Omar Ahmed basszusa tartja mozgásban az egészet, Vixen’s Diary gitárja pedig sokszor inkább karcolja a dalokat, mint díszíti őket. Michael Matta billentyűi őrzik meg azt az elektronikus réteget, amely nélkül az I am not a woman, I’m a god vagy a Gasoline egyszerűen túl hagyományos rockdallá válna. Vinnie Ferra zenei vezetésével a zenekar elég súlyt tesz a régi számokra, közben egyikből sem készít jelmezes metálfeldolgozást. Hála az égnek.
Halsey ehhez a hangzáshoz az egész testét használja. Ritkán marad egy helyben, a lépcsőket és az előszínpadot folyamatosan bejárja, a gitárt pedig nem dekorációnak veszi fel. A You Asked for This végén hanyatt fekszik vele, a Gasoline alatt leguggol a színpad szélén, az Experiment on Me közben pedig a nézőteret is bevonja a mozgásba. A hang néha rekedtebb, néha durvább a stúdiófelvételeknél, és ettől működik igazán ez az anyag.
A Without Me mutatja meg, hogy a koncert tud lassítani is. Halsey akusztikus gitárral kezdi, a telefonok fénye lassan betölti a nézőteret, majd visszaengedi a zenekart a dalba. Egy gyémántlemezes slágert könnyű lenne kötelező közös énekléssé laposítani. Itt néhány percre tényleg megváltozik tőle a levegő, aztán mehet tovább a rombolás.
