Radiohead a londoni Hospital Club stúdiójában, 2008-ban

SoundReborn Live Events · 001

Radiohead In Rainbows From the Basement

Öt zenész egy szobában, közönség nélkül. Egy óra, amely láthatóvá teszi az In Rainbows rétegei mögött dolgozó zenekart.

LondonHospital Club2008 áprilisa14 dal1:03:09
A felvétel magjaFegyelem · Ritmus · Közelség
Teljes koncertfilmYouTube · 1:03:09
Az eredeti albumSpotify · 2007

Amikor láthatóvá válik a Radiohead közös munkája

2008 áprilisában a Radiohead bevonult a londoni Hospital Club egyik stúdiójába, és közönség nélkül eljátszott tizennégy dalt Nigel Godrich koncepciója szerint, David Barnard rendezésében. A cím az egy évvel korábban megjelent In Rainbowsra utal, a program viszont tágabb: a lemez tíz számából nyolc került be, mellettük korábbi dalok, valamint a második lemez ritkábban hallható darabjai szólalnak meg.

A felvétel legnagyobb eredménye, hogy láthatóvá teszi a Radiohead közös munkáját. Az In Rainbows stúdióváltozata meleg és részletgazdag, a szólamok mégis könnyen egyetlen csillogó felületté olvadnak benne. A From the Basement közelképein külön követhető Phil Selway fegyelmezett dobja, Colin Greenwood basszusa, a három gitáros egymásba kapaszkodó mintái és az elektronikus rétegek mögött végzett kézi munka.

A Radiohead az In Rainbows idején. Thom Yorke, Jonny Greenwood, Colin Greenwood, Ed O'Brien és Phil Selway ekkor már több mint húsz éve játszott együtt, a hetedik album munkálatai mégis nehezen indultak. A producer nélküli próbálkozás elakadt, a Spike Stenttel készített felvételek sem hozták meg a végleges irányt; Nigel Godrich visszatérése és a dalok 2006-os turnén való kipróbálása segített rendezni az anyagot. 2008 áprilisára ezek a számok már próbatermen, turnén és stúdión is átmentek. A Basement-session magabiztossága ebből a hosszú közös munkából ered.

A Radiohead öt tagja a 2000-es években
Thom Yorke · Jonny Greenwood · Colin Greenwood · Ed O'Brien · Phil Selway

01 · A helyFormátum és stúdió

Egy szoba zenészekre szabva

Nigel Godrich azért indította el a From the Basement sorozatot, mert olyan környezetet akart teremteni, amelyben a zenészeket nem szorítja televíziós műsorvezető, promóciós kényszer vagy közönségreakció. Az epizódokat rövid zenei filmekként képzelte el, a lehető legkevesebb közvetítő réteggel. A Radiohead sessionje ennek szinte tankönyvi példája: nincs felkonferálás, interjú vagy látványos díszlet, csak a zenekar, a hangszerek és David Barnard rendezésében a közöttük mozgó kamerák.

The Hospital Club: a név ezúttal szó szerint értendő. A Covent Gardenben álló épületben 1749-től kórház működött; Paul Allen és az Eurythmicsból ismert Dave Stewart 2004-ben kreatív szakembereknek szánt magánklubként és médiaközpontként nyitották meg. A felvétel helyszíne két szinttel az utca alatt feküdt, és eleve arra tervezték, hogy a zenét professzionális hang- és televíziós technikával egyszerre lehessen rögzíteni.

A közönség hiánya megváltoztatja az energiát. A zenészeknek nem kell kifelé játszaniuk, ezért a tekintetek, kézjelek és apró testmozdulatok kerülnek előtérbe. A vágás rendszeresen ahhoz a hangszerhez fordul, amelyik új részletet hoz be. A kamera itt magyaráz is: megmutatja, mitől sűrűsödik a hangzás, honnan érkezik egy furcsa zaj, és ki tartja egyben a dalt, miközben mások szabadabban mozognak körülötte.

02 · A működésÖt külön szerep

Az In Rainbows emberi gépezete

Az előadás dalainak többsége közel marad a lemezen hallható szerkezethez. Ez elsőre szerény vállalásnak tűnhet, főleg a későbbi The King of Limbs From the Basement után, ahol a zenekar több számot látványosan átrendezett. Itt a hűség maga a bizonyíték: az album aprólékosan kidolgozott világa öt zenésszel, valós időben is működik.

A kulcsszereplő gyakran a ritmusszekció. A korabeli Pitchfork-kritika is Phil Selway és Colin Greenwood játékát emelte ki az album egyik nagy erejeként. Selway ritkán tesz ki feltűnő útjelzőket, inkább stabil teret hagy a gitároknak és Yorke szabad ritmizálásának. Colin basszusa a Nude-ban szinte dallamvezető hangszer, az All I Need elején pedig néhány sötét hanggal kijelöli az egész építkezés irányát. A felvétel után nehezebb úgy beszélni a Radioheadről, mintha Thom Yorke és Jonny Greenwood köré szervezett projekt volna.

Ez azoknak is jó belépési pont, akik a zenekart túlságosan hűvösnek vagy intellektuálisnak érzik. A stúdióalbumon hallható részletekhez itt arc, mozdulat és kockázat társul. Yorke egyszerre énekel, gitározik, zongorázik és dobol; Ed O'Brien sokszor háttérben maradó szólamai térérzetet adnak; Jonny Greenwood pedig egyetlen számon belül is válthat gitár, billentyű és elektronika között. A bonyolultság emberi léptéket kap, mert minden réteghez látható cselekvés tartozik.

04 · VisszhangKultusz és ellenpont

A kultusz és a józan ellenvetés

A hivatalos videó kommentszekciójában visszatérő motívum, hogy ezt a sessiont sokan rendszeresen újranézik. A legnépszerűbb hozzászólások az ismételt visszatérést, minden zenekari tag fontosságát és Phil Selway alulértékelt pontosságát emelik ki. A felvétel kultuszát az a tapasztalat tartja életben, hogy minden újranézéskor másik szólam kerül előtérbe.

A lelkesedés mellett akad néhány megalapozott ellenvetés. Több rajongói értékelés teltebbnek érzi az album keverését, egyes daloknál a stúdióvokált választja, a Videotape visszafogott lemezváltozatát pedig erősebb lezárásnak tartja. A leggyakoribb hiányérzet a Jigsaw Falling Into Place kihagyása; az In Rainbows másik kimaradó dala a Faust Arp. A cím ezért kissé többet ígér egy teljes albumelőadásnál: ez egy tizennégy dalos válogatás az akkori Radioheadből, erős In Rainbows-súllyal.

Ezek az ellenvetések segítenek helyére tenni a felvételt. Hanganyagként nem minden pillanat írja felül a lemezt, koncertfilmként viszont ritka közelséget ad. A közönség hiánya némi feszültséget elvesz, cserébe hallhatóvá és láthatóvá válik az a koncentráció, amelyet egy aréna távolsága rendszerint elrejt. A legjobb használati mód fejhallgatót és képernyőt kér; háttérzeneként a session legfontosabb rétege eltűnik.

05 · A teljes út14 dal · 63 perc

A teljes program és a verdikt

  1. Weird Fishes / Arpeggi
  2. 15 Step
  3. Bodysnatchers
  4. Nude
  5. The Gloaming
  6. Myxomatosis
  7. House of Cards
  8. Bangers + Mash
  9. Optimistic
  10. Reckoner
  11. Videotape
  12. Where I End And You Begin
  13. All I Need
  14. Go Slowly

Az In Rainbows From the Basement a Radiohead egyik legjobb hivatalos belépőpontja, mert a dalok mögötti együttest mutatja meg. Aki az albumot már ismeri, új fókuszokat kap hozzá. Aki eddig távol maradt a zenekartól, egy órán át követheti, hogyan lesz öt különböző szerepből egységes hangzás.

Első alkalommal érdemes egyben nézni, másodszor pedig kiválasztani egyetlen zenészt, és végig az ő munkáját követni.

A következő állomás lehet a SoundReborn részletes Weird Fishes / Arpeggi dalbemutatója, utána pedig a The King of Limbs From the Basement. Az előbbi egyetlen szám rétegeit bontja tovább, az utóbbi azt mutatja meg, mire képes ugyanez a formátum, amikor a stúdióalbum dalai nagyobb átalakítást igényelnek az élő megszólaláshoz.

A kutatás fő forrásai

Ha tetszett, hallgasd mélyebben ezeket is

További dalbemutatók a blogon

Pearl Jam – Black

Pearl Jam – Black

A „Black” úgy lett a Pearl Jam egyik legnagyobb dala, hogy a zenekar mindent megtett azért, hogy ne váljon hagyományos slágerré. A zene még „E Ballad” címen jutott el Stone Gossard kazettáján egy huszonöt éves San Diegó-i benzinkutashoz: Eddie Vedderhez. 1991-ben felkerült a Tenre, de Vedder megvétózta a kislemezt és a klipet is. A rádiókat ez nem érdekelte. Huszonöt hétig tartották a Billboard listáján, magasabbra emelve a díjnyertes „Jeremy”-nél. 2026 februárjában, harmincöt évvel később, a „Black” visszatért a slágerlistára. Mi tart életben ilyen sokáig egy dalt, amelyet saját énekese próbált megóvni a slágergépezettől?

Radiohead – Weird Fishes / Arpeggi

Radiohead – Weird Fishes / Arpeggi

Négy gitár, ugyanaz a négy akkord, és egy olyan csillámló szövet, amelyben a fülnek nehéz követni, melyik hang honnan jön. A Radiohead 2007-es In Rainbows albumának egyik csúcspontja a Weird Fishes / Arpeggi, ahol Steve Reich minimalizmusa és a tenger mélye találkozik egy lefelé tartó, mégis felszabadító dalban. A RateYourMusicon 2007 legjobb száma. A következőkben megnézzük, hogyan épül fel ez az öt és fél perc, és miért lett egy sokáig átugrott dalból fan favourite.

Nine Inch Nails – Closer

Nine Inch Nails – Closer

A Nine Inch Nails 1994-es Closere táncolható ipari zene, amelyben egy Iggy Poptól kölcsönzött dobminta, egy fojtott analóg basszus és egy torzított zongora épül hatperces, folyamatosan táguló energiatömbbé. Trent Reznor a legfülbemászóbb dallamba csomagolta a The Downward Spiral talán legsötétebb gondolatát, és pont ezzel csinált crossover slágert egy lényegében kétakkordos dalból. A következőkben megnézzük, hogyan készült a szám a hírhedt Le Pig stúdióban, mit jelent valójában a félreértett refrén, és miért lett a klipje minden idők egyik legismertebb videója.